A szociológia elméletének kialakulása, fejlődése
A társadalomról és magáról az emberről már az ókori filozófusok is gondolkodtak.
A szociológia alapítói:
Auguste Comte (1789 – 1875) francia filozófus alkotta meg a szociológia kifejezést, amelyet a megfigyelő tudományok közé sorolt és a társadalmi folyamatok mérhetővé tétele alapján „társadalmi fizikaként” kezelt. Úgy vélte, a társadalmi rend vizsgálata egy olyan rend eljövetelét teszi lehetővé, amely jobban megfelel az emberi törekvéseknek.
Émile Durkheim (1858 – 1917) francia szociológusnak úttörő szerepe volt a szociológia tudományos és intézményi önállóságának megteremtésében. Munkásságának középpontjába a társadalmi tények, mint objektivációk állnak. A társadalmi változásokat a munkamegosztás fejlődése alapján értelmezi. Elmélete szerint a túl gyors változások alkalmazkodási és iránytévesztési zavarokat, anómiákat okoznak. Az öngyilkosságról szóló monográfiájában újszerű módszertani elemzési eljárásokkal az öngyilkosság társadalmi okait tárja fel.
Karl Marx (1818 – 1883) német teoretikus és közgazdász. Munkái elsősorban közgazdaságtani és filozófiai jellegűek, de műveiben sok szociológiai megközelítést alkalmaz. Elméletének kiinduló pontja a történelem materialista felfogása. Alapvetése szerint a társadalmi változásokat gazdasági problémák okozzák. Ezek összekapcsolódnak az osztályok közötti konfliktusokkal. „Minden eddigi társadalom története osztályharcok története.” – írja. A kapitalizmus egyenlőtlenségeinek feltárásával kereste egy egyenlőbb társadalmi rendszer lehetőségeit.
Max Weber (1864 – 1920) német társadalomtudós a szellem és kultúrtudományok autonómiáját hangsúlyozta a természettudományokkal szemben. Véleménye szerint a fizikai világban bevált eljárások a szociológiában nem alkalmazhatók, mert az emberek gondolkodó, tudatosan cselekvő lények. Vizsgálati területei: vallásszociológia ( a keleti vallások és a keresztény hit összehasonlító vizsgálata a modern ipari társadalmak kialakulása szempontjából), a bürokratikus rendszerek vizsgálata (szakértők uralma – a demokratikus társadalmi részvétel problémái). Marx osztálystruktúráját továbbfejlesztette, a társadalmi rétegződés új (rend és párt) elemeit határozta meg.
A XX. században a kutatások központja az USA-ba helyeződik át.
Mi a szociológia?
Az ipari társadalom kezdetén kialakult modern társadalomtudomány, amely az emberi társadalmak módszeres kutatásával foglalkozik.
Vizsgálati tárgya az ember társadalmi lényként való viselkedése. Ezen a tág és szerteágazó területen az ember társas életének, a csoportokban és a társadalmakban az emberek életét formáló társadalmi hatásoknak vizsgálatával és értelmezésével foglalkozik.
Szoros kapcsolatban áll más társadalomtudományokkal, az antropológiával és történettudománnyal különösen szoros a kapcsolata. Napjainkban a felgyorsult változások komplex hatásainak értelmezése igényelte a közgazdaságtan és szociológia határán folytatott kutatásokat, amelyek megerősítették a gazdaság- és szervezetszociológia fejlődését.
A szociológia által vizsgált kérdések típusai:
· Ténykérdések: pl. melyek a leggyakoribb bűncselekmények?
· Összehasonlító kérdések: pl. milyen mértékben különbözik az öngyilkossági ráta egyes országok vagy társadalmi csoportok között?
· Fejlődési kérdések: pl. hogyan változtak a házassági szokások Magyarországon az elmúlt száz esztendő során?
· Elméleti kérdések: az empirikus (tényfeltáró) vizsgálatok eredményeinek, azok oksági összefüggéseinek értelmezése teoretikus kérdések felvetését és megválaszolását igénylik, pl. igaz-e az a feltevés, hogy csak pénzzel lehet az embereket hatékony munkára ösztönözni?
A szociológiai kutatások hatása a köztudatra:
A köztudatban élő eszmék, vélekedések, hitek és hiedelmek olyan társadalmi jelenségek, amelyek sok mindent elárulnak az emberek társadalmi viselkedéséről. A szociológiai kutatások egyrészt megingatják a közvélekedést, másrészt formálják azt, beépülnek abba.
A cselekvés szándékolt és akaratlan következményei:
A szociológia különbségeket tesz az emberi cselekvés szándékolt és nem szándékolt következményei között. Vizsgálja a célok és a megvalósult dolgok közötti különbségeket. Feltárja, hogy a célt szolgáló cselekvéseknek miként alakulnak ki annak elérését nehezítő, esetenként megakadályozó következményei.
A társadalom életében mind a folyamatosságot, mind a változást az emberi cselekedetek szándékos és akaratlan következményei okozzák. A szociológia vizsgálja a társadalmi újratermelés (mint folyamatosság) és a társadalmi átalakulás (mint változás) közötti egyensúly alakulását.
A társadalmi szabályszerűségek
Az emberek viselkedésében és kapcsolataiban szabályszerűségek vannak. A társadalmi rendszereket emberi cselekedetek és kapcsolatok alkotják, amelyek egységes mintákba rendeződnek. A szociológiai elemzésben ezért szorosan összekapcsolódnak a társadalmi reprodukció és a társadalmi struktúra, mint a társadalmi újratermelés folyamatát biztosító fogalmak.
Az egyén kapcsolata a szociológiával:
A szociológiai kutatások eredményeinek ismerete segítik az egyént abban, hogy felismerje társadalmi ítéleteinek érvényességi korlátjait és cselekvéseinek szándékolt vagy akaratlan következményeit, miáltal tudatosabbá válhat társadalmi magatartása.
A szociológiai gondolkodásmód igényli, hogy tudjunk elvonatkoztatni a mindennapi élet rutinjaitól, és képesek legyünk objektív módon azokat újra szemügyre venni: pl. a kávé ivás szokását, amely már nem csupán egy frissítő ital fogyasztása, hanem szertartás, társadalmi szimbólum.
A szociológia gyakorlati jelentősége
· A társadalmi helyzetek megítélése: a legközvetlenebb hozzájárulás ahhoz, hogy a társadalmi intézmények működéséről világos és egyértelmű képet kapjunk: pl. a szegénység kutatás segít megérteni a szegénység okait, így jobb programokat lehet kialakítani annak megszüntetése érdekében.
· A kulturális különbségek tudatosítása: az előítéletek eloszlatását, a különböző kultúrájú embercsoportok együttműködését segítik azok a kutatások, amelyek lehetővé teszik az érintett embercsoportok életmódjának és kulturális értékeinek, szokásainak megismerését és megértését.
· A politikai döntések hatásainak megítélése: a politikai szándékok, célok és azok megvalósult eredményeinek tényszerű feltárásával segíteni a politikai döntéshozókat.
· Az önismeret javításával az esélyegyenlőség növelése: a szociológia segíti a társadalmi csoportokat abban, hogy önmagukat és helyzetüket jobban megismerjék és megértsék, ennek alapján tudatosan erősítsék társadalmi önérvényesítő képességüket. Ez a hátrányos helyzetű csoportoknak kifejezetten érdeke.
Makroszociológia: nagyobb csoportok, szervezetek vagy társadalmi rendszerek vizsgálata.
Mikroszociológia: az emberi viselkedés tanulmányozása a személyes interakciók összefüggéseiben.
A makró- és mikroelemzés szorosan összekapcsolódik, azok kölcsönösen kiegészítik egymást, mivel az egyik a társadalmi hatásokat, a másik az adott társadalmi közegben kialakult emberi magatartást vizsgálja, így megkönnyítik az összefüggések felismerését és megértését.
A szociológiai módszerek gyakorlati alkalmazásának problémái:
Herbert Marcuse szerint az univerzális fogalmak operacionálissá fordítása a tökéletesített társadalmi kontroll módszereibe torkollnak: a vezetéstudomány „emberi viszonyok” (human relations) tanává válnak.
A funkcionalizálásnak terepeutikus hatása van, mert a magán elégedetlenséget elszigeteli a köz-boldogtalanságtól, így az könnyen orvosolható apróság lesz.
Előnye a munkahelyi béke, ára a relatív kizsákmányolás növekedése, a manipulálhatóság.
(H. Marcuse: Az egydimenziós ember.)
Mi közös az emberi lényekben, mint az emberi faj tagjaiban, és mi az, ami az egyes emberi kultúrákat elválasztja?
Darvin szerint az emberi faj véletlen folyamat eredménye, mivel az evolúciós elmélet a fajok fejlődését céltalannak tekinti.
A természetes kiválasztódás során a környezethez legjobban alkalmazkodók maradnak életben. A mutáció véletlenszerű genetikai változás, amely módosítja egyes egyedek biológiai tulajdonságát. Szintén véletlenszerűen egy-egy mutáns előnybe kerül a többiekkel szemben, és azoknál sikeresebb lesz. Ez magyarázza a fajokon belüli változásokat, és egyes fajok eltűnését.
Az ember ősei kb. 70 millió évvel ezelőtt a sikeresen alkalmazkodó fajok közé tartoztak. Az emberi lények kialakulását kb. 50 ezer évvel ezelőtt már kulturális fejlődés idézte elő, pl. szerszámhasználat, kommunikáció fejlődése, társadalmi közösségek kialakulása és egyre hatékonyabb működése.
A szociobiológia biológiai elvek alapján próbálja megmagyarázni az állatok és az emberek szociális viselkedését. Az etológusok megfigyelései alapján feltételezik, hogy sok állatfaj szociálisabb, mint azt korábban gondoltuk, és a genetikailag beprogramozott ösztönöknek ebben nagy szerepük van.
Elméletüket az emberi társadalomra is kiterjesztik, pl. a férfi és a nő szexuális viselkedésének különbsége szerintük a faj „reprodukciós stratégiáját” jelentő ösztönökből fakad.
A szociológia szerint az embernek nincsenek ösztönei, az ember tudatos és nem ösztönös lény.
Vannak biológiai reflexei és szükségletei, ám ahogyan azokat használja vagy kielégíti, annak módjai a különböző kultúrák érték- és normarendszere, valamint viselkedési szokásai szerint változnak.
A kultúra fogalma
A kultúra és a társadalom fogalmilag elválaszthatók egymástól, gyakorlatilag összefüggenek, egymás nélkül nem léteznek.
Az emberi lény fogalma eleve feltételezi a kultúrát.
A köztudatban a kultúra alatt gyakran csak a magasabb rendű szellemi tevékenységet értik, pl. művészet, tudomány.
A szociológiában a kultúra a társadalom tagjainak életmódjára utal.
Kultúra: az adott csoport tagjai által kialakított és megőrzött értékekből, az általuk követett normákból, viselkedési mintákból, és az általuk létrehozott anyagi javakból áll.
Értékek: absztrakt eszmények, amelyek a kultúra alapját képezik.
Életmódelemek: öltözködés, házasodási szokások, családi élet, munkamódszerek, vallási szertartások, szabadidős tevékenységek stb.
Jelentéssel bíró anyagi javak: fegyverek, szerszámok, gépek, gyárak, számítógépek, könyvek, lakóhelyek stb.
A kulturális különbségek a társadalom típusok változatosságával függnek össze, mivel a kultúra és társadalom kölcsönösen determinálják egymást.
A kultúra és a társadalom egyaránt rétegezett, a társadalmi csoportok kialakítják a saját szubkultúrájukat.
Kulturális jéghegy: csúcsán vannak a megfigyelhető jelek, tünetek, a vízvonal alatt az értékek, normák és gondolkodási paradigmák vannak, míg a jéghegy talpát az alapvető előfeltevések képezik, amelyek az élet értelméről szólnak.
Az emberi kultúra sokszínűsége
A szociológia előfeltevése: minden kultúrát a maga érték- és jelképrendszerében kell értelmezni, nem szabad az etnocentrizmus hibájába esni.
Etnocentrizmus: a saját etnikum kultúrájának a középpontba helyezésével, ezen keresztül vizsgálni, összehasonlítani, értelmezni, illetőleg félreértelmezni más kultúrákat.
A kultúráknak közös vonásaik is vannak, ezek a kulturális univerzálék.
Legjellemzőbb univerzálé a nyelv, amely minden kultúrában létezik. A beszéd a nyelv fő közvetítő eszköze. Az írás az információ tárolásának és annak az időbeni átadását bővítő eszköze. Minden kultúrában kialakulnak sajátos jelentésű tárgyi jelképek, szemiotikai rendszerek is. A kulturális univerzálék körébe tartoznak a házasság és a család intézménye, a vallás és a tulajdon értékei.
Anyagi kultúrák: a társadalomban kialakult eszközök és technológiák, amelyekkel az emberek alapvető igényeiket elégítik ki, és amelyek hatással vannak kultúrájuk egyéb tényezőire is.
Ezeknek a kultúráknak az alapján osztályozzuk az emberi társadalom alapvető típusait:
Premodern társadalmak:
· Vadászó és gyűjtögető társadalmak: a társadalmi egyenlőtlenség kicsi, a pozíció kor és nem szerint alakul.
· Pásztorkodó társadalmak: nomádok, a társadalmi egyenlőtlenség nagy, a hatalmat katona királyok gyakorolják.
· Agrártársadalmak: kisebb falusi jellegű mezőgazdasági társadalmak, jelentős egyenlőtlenséggel, és főnöki hatalommal.
· Tradicionális államok: nagy és fejlett agrártársadalmak, amelyek birodalmakat hoznak létre.
Iparosodott társadalmak (a XVIII. sz.-tól):
· Az első, a második, és a harmadik világ társadalmai. Az első és a harmadik világ társadalmainak fejlődése csak együtt érthető meg.
A nyugati civilizáció megkülönböztető vonásai tették képessé a Nyugatot arra, hogy élen járjon önmaga és a világ modernizálásában – állítja
Samuel P. Huntington. A 8 megkülönböztető vonás:
1. A klasszikus örökség,
2. Katolicizmus és protestantizmus,
3. Európai nyelvek,
4. A spirituális és a világi tekintély különválasztása.
5. Jogrend.
6. Társadalmi pluralizmus
7. Képviseleti testületek.
8. Individualizmus.
(S. P. Huntington: A civilizációk összecsapása és a világrend kialakulása.)
Szocializáció
Definíció: azok a társadalmi folyamatok, amelyek révén a gyermekben tudatosulnak a társadalmi értékek és normák, illetve amelynek alapján kialakul énképe és önálló személyisége.
A szocializációs folyamat fiatalkorban jelentős hatású, de az embert egész életében végigköveti, mert a környezeti hatások életünk minden szakaszában befolyásolják viselkedésünket.
A kisgyermekkor a szocializációs folyamat döntő szakasza.
A felnőtté válás fejlődési fázisai:
· 1 év alatti korban az érzékelési képességek fejlődnek.
· 1 éves korra a „bizalmi személyekkel” kialakul az érzelmi kapcsolat, amelynek alapján elindul a komplex társadalmi tanulás.
· 2 éves kor körül kialakul az „én tudat” és a magányos játék képessége.
· 3 éves korban gyakori az asszociatív játék.
· 4 éves korra kialakul a kooperatív játék képessége.
· 5 éves korra befejeződik az önkorlátozás tanulása, kialakul a szobatisztaság, az önálló evés képessége és bizonyos mértékű autonómia.
· 6 – 9 év között zajlik az alapvető társadalmi értékeknek és szabályoknak az elsajátítása
· 10 – 15 év között fejlődik ki az összetett problémák megoldó képessége, az elvont és hipotetikus eszmék megértése.
Freud szerint a gyermek csak úgy válhat autonóm lénnyé, ha megtanulja összeegyeztetni a környezeti követelményeket a saját tudattalanjában rejlő erős vágyaival. Ha azokat feldolgozás nélkül fojtja el, később pszichés konfliktusokat okoznak.
Mead szerint a gyermek mások feléje irányuló viselkedésének szabályszerűségei révén érti meg önmagát. Később a játékok révén megtanulja a szabályokat és megérti az „általános másikat”, az általános értékeket és kulturális szabályokat.
Az életút minden szakaszában alkalmazkodni kell a változó környezet hatásaihoz. Ezek a hatások a történelem különböző korszakaiban jellegzetesen változtak.
Gyermekkorban: (5 – 10 év között) a társadalmi lét tanulása a tradicionális társadalmakban direkt folyamat volt, a gyereket „kis felnőtt”-ként kezelték. Nem volt külön gyermekjáték, öltözék, és általános volt a gyermekmunka.
A mai társadalmakban meghosszabbodott a gyermekkor, a társadalom gyermek központúbb lett.
Serdülőkorban: (10 – 15 év között) a pubertáskori biológiai változások kora, amely a tradicionális társadalmakban a felnőttekkel való közös munka során fejtette ki szocializációs hatásait. A változások lassúbb ritmusa miatt ez lényegében a felnőttek tapasztalatainak átvételét jelentette.
A modern kor az iskolapadba kényszeríti, a jog pedig gyermekként kezeli a serdülőket, akik elsősorban kortársi csoportokban szocializálódnak, miközben megpróbálják a felnőttek viselkedését követni, vagy elutasítani (lázadó korosztály).
Felnőtt kor, amelynek három jellegzetes szakasza van:
· Fiatal felnőttkor, a biológiai éretté válás kora. A társadalmi tradícióktól való elszakadási törekvések jellemzik. A globális társdalomban ezt a nyitottságot használják ki a foglalkoztatásban.
· Érett felnőttkor, a családalapítás és fenntartás, valamint az önmegvalósítási törekvések kora. A mai kor gyors változásai miatt már ez sem a „megállapodottság kora”, életen át tartó rugalmasságot és jövőorientáltságot igényel.
· Öregkor, az aktív társadalmi létből való kivonulás kora. A tradicionális társadalmakban oly kevesen érték meg, hogy kiváltságos állapotnak számított, ezért jelentős volt a társadalmi elismertsége.
Ma a biológiailag hosszú élet gyakran tartalmatlan öregkort eredményez. A modern társadalmakban növekszik az öregek újra aktivizálódása, a szocializációs folyamat új elemeként kialakulóban van a felnőttkor harmadik aktív életszakasza, amely elsősorban a civil társadalom területén bontakozik ki.
Szocializációs közegek
A szocializáció fontosabb folyamatai strukturált csoportokban vagy környezetben zajlanak. Ilyenek:
· A család, amely a gyermekkor alapvető szocializációs színtere.
· A kortársi kapcsolatok, amelyek 5 éves kor felett válnak fontossá. Ott, ahol kicsi a társadalmi mobilitás, ezek a kapcsolatok gyakran kiterjednek az egyén egész életére.
· Az iskolák, amelyek egyszerre formális és informális szocializációs közegek. Az iskolák deklarált társadalmi célkitűzése az esélyegyenlőség növelése, a gyakorlatban azonban sokszor az ellenkező hatást váltják ki.
· A tömegkommunikációs eszközök, amelyek ma már az emberek mindennapi életét alakítják, befolyásolva szemléltüket és véleményüket.
Ilyen eszközök az újság, a könyv, a rádió, a film és a televízió
amely hatásában megelőzte az írott sajtót.
· A munka, amely a munka tárgyán, az elvégzendő munkafolyamaton keresztül hat, a munkahelyi közösség és a munkakörnyezet, valamint az a szervezeti kultúra, amelynek részévé válik a munkát végző egyén.
· Helyi közösségek, amelyek a civil társadalomban, gyakran a lakóhelyekhez, településekhez kötődve jönnek létre, pl. sportkörök, klubok, kulturális egyesületek, vallási gyülekezetek stb.
Reszocializáció: kiváltó oka valamilyen nagy megrázkódtatás, amely átrendezi a személyiséget. Ilyen például a külvilágtól tartósan elzárt egyének leépülése (börtön, koncentrációs tábor, elmegyógyintézet stb.) hasonló hatású az „agymosás”.
A szocializációs folyamat nem az egyén szabadságának korlátozását jelenti, hanem azon képességeinek a kialakulását, amelyekkel az adott társadalmi környezetben képessé válik az önálló gondolkodásra és cselekvésre.
Társas interakció
Társas interakció: társas tevékenységeink, amelyek során többé – kevésbé folyamatos kapcsolatba, kölcsönhatásba kerülünk egymással.
A társas interakciók vizsgálata a szociológia alapvető területe, mert a társadalmi élet számos vonatkozását megvilágítja.
Mindennapi viselkedésünk főbb elemei:
· Az arckifejezés értelmezése: a különböző kultúrák összehasonlító vizsgálatai szerint sok hasonlóság van abban, ahogy az emberi érzelmeket az arckifejezésen keresztül értelmezik.
· A verbális és metakommunikáció összefüggése: a mimika és a gesztusok alapján pontosítjuk és ellenőrizzük a szavakban közölt információ értelmét és hihetőségét.
· Az „arculat” megőrzése: az interakciók folyamatában törekszünk önbecsülésünk és társadalmi presztízsünk megóvására.
· Az etnometodológia azt vizsgálja, hogy milyen aktív módszerekkel értelmezzük mások szavainak és viselkedésének valódi jelentését. (Garfinkel kísérletei a konvenciókra és az azokat megzavaró „szabálytalan” kommunikációra vonatkozóan, pl. – Hova mész? – Tönkre.)
· A dramaturgiai modell alkalmazásával a társas interakciók résztvevőit szereplőkként vizsgálhatjuk az első régióban (színpad) ahol produkál, és a hátsó régióban (a magánélet), ahol felkészül és ahol lazít. (benyomáskezelés kvázi színpadi alakítással)
· Fókuszos interakció, amikor két vagy több ember az interakció során figyel egymásra. Nem fókuszos interakció, amikor kölcsönösen tudomást veszünk egymásról, ám közvetlen interakcióba nem keveredünk (udvarias figyelmetlenség).
Idő- és térbeli korlátok:
· Képességi (fizikai) korlátok: táplálkozási, kikapcsolódási, pihenési, alvási szükségleteink.
· Társasági korlátok: a társasági élet „zsúfoltsági” és távolsági határai. (rossz úthálózat, zsúfoltsági tolerancia a csúcsforgalomban és pl. a munkahelyen)
· A személyes tér nagysága kultúránként változik (keleti kultúrákban általában kisebb, mint az európaiban). Intim távolság kb. fél méter, személyes távolság kb. egy méter, társadalmi távolság kb. egy és négy méter között, nyilvános távolság négy méter fölött.
· Uralmi korlátok: a szabad választás határa, kényszerű alkalmazkodás. (pl. üzletek nyitva tartása, városrendezési-, közlekedési-, ügyintézési szabályok, stb.)
· Az idő gyarmatosítása: az éber tevékenységek kiterjesztése 24 órára.
Deviancia és konformitás
Deviáns viselkedés: az adott kultúrában általánosan elfogadott normák megszegése.
Konformista viselkedés: az uralkodó felfogás feltétlen elfogadása, a társadalmi normákat tiszteletben tartó viselkedés.
Címkézés elmélet (labelling): ha valakit deviáns címkével bélyegeznek meg, akkor megerősítik benne ezt a magatartásformát. Gyakori az előítéltből fakadó címkézés.
A deviancia szocializációja: a bűnöző viselkedést az emberek ugyanúgy tanulják, mint a törvénytisztelő magatartást, mindkét magatartástípust ugyanazok a szükségletek és értékék vezérlik.
Szankciók: jutalom a konformitásért vagy büntetés a nonkonformitásért.
Deviáns szubkultúra: az általánosan elfogadott normáktól eltérő csoportos viselkedés. A csoportok kialakítják saját érték- és normarendszerüket, pl. szervezett bűnözés (maffia, jakuza), vallási kultusz tagjai (Hare Krisna-kultusz), a társadalom perifériáján élők (hajléktalanok).
Fehérgalléros bűnözés: a hatalmat gyakorlók bűnözése. Felderítése korlátozott, büntetése enyhébb mint a kevésbé kiváltságos embereké.
A pszichés betegségekből fakadó deviancia.
A karcerszervezetek „benti világa”, mint szubkultúra.
Nem és szexualitás
Szexuális jelleg: a férfiak és a nők közötti biológiai különbség.
Nem: a férfiak és a nők tanult társadalmi mintái, amelyek egy kultúrára jellemző konstrukciók.
Nemi szocializáció: a társadalmi minta átadása, amely csecsemőkorban kezdődik.
Patriarchatus: az ismert társadalmak férfiuralma, amelyekben a nemek közötti egyenlőtlenség igen különböző mértékű.
Feminista eszmék: a nők társadalmi egyenlőségéért küzdő mozgalmak a 19. század elejétől napjainkig.
Szexuális viselkedés, szokások: kultúránként és szubkultúránként igen eltérő, koronként változik. Szexuális deviancia – tolerancia – prostitúció – AIDS hatása a szexuális szokásokra.
A nemi identitás és szexualitás három elmélete:
Ø Sigmund Freud a gyermekkori fejlődést három szakaszra osztja:
- Kisgyermekkorban az anatómiai különbség felfedezése, a pénisz léte vagy hiánya a férfiasság és nőiesség szimbóluma.
- Az erotikus érzések elfojtása, belső harc árán a nemi identitás elfogadása és azonosulás a hasonló nemű szülővel.
- A szexuális lappangás időszaka, amikor az azonos nemű kortársi csoportok lesznek fontosak. A serdülőkor biológiai változásai újra aktiválják az erotikus vágyakat.
Ø Nancy Chodorow az anyához fűződő kapcsolatok különbségében látja a nemi identitás kialakulását. Szerinte a fiúk férfiasságukat a nőiességgel szemben értelmezik, ami az anyához való közelség elvesztését jelenti számukra. Pszichológusok szerint ez okozza a férfi-kifejezőképtelenséget, vagyis a férfiak nehézségét abban, hogy érzelmeiket feltárják mások előtt.
Ø Carol Gilligan szerint a nők személyes kapcsolataik viszonylatában definiálják saját magukat, amíg a férfiak saját személyes eredményeiket tekintik a siker egyedüli formájának.
Rétegződés és osztályszerkezet
Társadalmi rétegződés: azt fejezi ki, hogy az emberek egy társadalomban nem egyenlő pozíciókat foglalnak el. A rétegződést kiváltó tényezők: nem, életkor, vagyon, tulajdon, valamint a az anyagi és kulturális javak elérhetősége.
Rétegződési rendszerek: jogi és/vagy vallási szankcionálás alapján jönnek létre a társadalmi egyenlőtlenségek a rabszolgaságban, a kasztrendszerben és a rendi társadalmakban.
Gazdasági tényezőkből fakad az egyenlőtlenség az osztálytagozódásban.
Társadalmi mobilitás: az egyén felfelé, vagy lefelé irányuló mozgása az osztálytagozódásban. Bár a gazdagok nemzedékről nemzedékre örökítik vagyonukat, az egyén a maga képességei révén elvileg társadalmilag mobil. Megkülönböztetünk nemzedéken belüli (intragenerációs) és nemzedékek közötti (intergenerációs) társadalmi mobilitást.
Karl Marx rétegződési elmélete: a termelőeszközökhöz való viszony miatt alapvető ellentét van a tőketulajdonosok és a bérmunkások között, ezért az osztálytagozódás az adott társadalomra jellemző gazdasági szerkezet objektív jellemzője. Az értéktöbblet kisajátításával a tőkés osztály kizsákmányolja a termeléshez munkaerejét adó munkásosztályt. A két alapvető osztály mellett léteznek átmeneti (a korábbi termelési rendszer maradványaként) osztályok, valamint az osztályokon belül rétegek képződhetnek, pl. pénztőkések és gyárosok, kis és nagytőkések, munkásarisztokrácia stb.
Max Weber rétegződési elmélete: elfogadja Marxnak azt a tételét, hogy az osztály objektíve adott gazdasági feltételekre épül, de különbséget tesz birtokos osztályok és kereset szerinti osztályok között. Ez utóbbiban finomítja a tagozódást további strukturáló tényezőkkel, pl. iskolai végzettség, szakmai képzettség, ennek alapján megkülönbözteti a fehér- és kékgalléros munkakörökben dolgozókat. Bevezet további két rétegződési típust: a rendet (státuszt) és a pártot. A rendi helyzet a „társadalmi tekintélyt” jelenti, a párt pedig a konkrét célok érdekében történő társadalmi csoportosulást és mozgást.
Weber elméletének legfontosabb üzenete, hogy az osztálykülönbségek mellett sok más rétegződési dimenzió is van, ezzel további rétegződési modellek kialakítását ösztönözte.
Modern társadalmak osztályszerkezete: általában elfogadott struktúra a felső, közép- és munkásosztály tagozódás, azzal, hogy az osztályok belső szerkezete is összetett, miközben az osztálytudat többnyire erős. A foglakoztatási rendszer fejlődése, változásai befolyásolják az osztályok jellegét, pl. szellemi – fizikai dolgozók arányának változásai. Viták folynak a nemi hovatartozás strukturáló hatásáról.
Erik O Wright osztályelmélete: szerinte a társadalmi rétegződés az alábbi három dimenzió mentén alakul:
· A beruházások vagy pénztőke feletti rendelkezés.
· A termelés fizikai eszközei (föld, gyár, hivatal) feletti rendelkezés
· A munkaerő feletti rendelkezés.
A tőkésosztály tagjai mindhárom termelési tényező felett rendelkeznek, a munkásosztály tagjai egyik felett sem. A kettő között kialakulnak az úgynevezett ellentmondásos osztályhelyzetben lévők rétegei, pl. a menedzserek, akik rendelkeznek bizonyos termelési eszközök felett.
Az új-osztály elmélete egy olyan új posztkapitalista osztálytársadalomnak a lehetősége, amelyben az uralom alapja nem a gazdaság birtoklása, hanem a tudás monopóliuma.
Gouldner szerint a múlt század hatvanas éveinek végén a műszaki és humán értelmiség szövetsége egy új, a tudás hatalmával rendelkező osztály kialakulását tette lehetővé.
Szelényi Iván: Az értelmiség útja az osztályhatalomhoz c. könyvében a kelet-európai reform értelmiség hasonló törekvését dolgozza fel. Későbbi tapasztalatai szerint azonban „a magasan képzett csoportoknak elegük van bürokráciáik konokságából”, ezért inkább a színfalak mögött maradnak.
Szegénység és egyenlőtlenség: a jóléti társadalmakban is jelentős a szegénység. Mérésére két módszert alkalmazunk.
Az egyik az abszolút szegénység, ami az egészség és a hatékony testműködés fenntartásához szükséges javak hiányát jelenti.
A másik a relatív szegénység, amelynek vizsgálata esetén a szegények és a többség életkörülményei közötti különbséget mérjük.
Vagyoni és jövedelem különbségek:
A vagyon az egyén tulajdonába levő összes vagyontárgyat jelenti. Megoszlására példa (forrás: Social Trends 22. London, HMSO)
Vagyontulajdonlás az Egyesült Királyságban 1989-ben:
A legvagyonosabb 10% birtokolja az összvagyonnak 53%-át.
A legvagyonosabb 50% birtokolja az összvagyonnak 94%-át.
A jövedelem a fizetett munkáért kapott bért, valamint a befektetések után kapott kamatot vagy osztalékot jelenti.
Jövedelem megoszlás a U.K.-ban:
A háztartások felső 20%-a kapta a lakossági összjövedelmeknek 50%-át.
A háztartások felső 50%-a kapta a lakossági összjövedelmeknek 80%-át.
Szervezetek és csoportok
Társulási formák:
· A sokaság olyan embereket jelöl, akiket semmi más kapcsolat nem köt össze azon kívül, hogy ugyanakkor ugyanazon a helyen voltak, pl. a mozi- közönség.
· A társadalmi csoport fogalma meghatározott számú egyénre utal, akik rendszeresen kapcsolatba lépnek egymással. A csoport tagjai elvárnak bizonyos dolgokat egymástól. Különböző méretűek lehetnek, pl. család vagy sportklub.
· A társadalmi kategória statisztikai csoportosítás, amelyben az embereket valamely közös tulajdonságuk alapján közös osztályba soroljuk.
· Elsődleges csoport olyan kis közösség, amelyben az embereket szoros érzelmi szálak kötik össze, pl. család vagy baráti társaság.
· A másodlagos csoport tagjai konkrét gyakorlati célok érdekében jönnek össze rendszeresen, pl. egy bizottságba vagy egy klubba.
|
|
|||
|
|
|||
Formális szervezetek:
· A szervezet emberek személytelen kapcsolatokra épülő nagyobb csoportja, amelyet konkrét célok megvalósítása érdekében hoztak létre.
· A bürokrácia jellemzői: hatalmi hierarchia, a fizetésért dolgozó hivatalnokok viselkedését írott szabályok határozzák meg, szétválik az emberek szervezeten belüli és magánélete. Max Weber szerint a nagy embertömegek megszervezésének hatékony eszköze, ezért a modern társadalmak igazgatási feladataiban nagy jelentőségű ez a szervezeti működés.
· A bürokratikus és a demokratikus törekvések ellentmondása. A magas-hierarchiájú, túlszabályozott és centralizált szervezeti működést felváltja a decentralizáltabb és rugalmasabb szerveződés, amelynek számtalan változata alakul ki. (pl. virtuális szervezet)
· Japán vezetési rendszerek adaptációja. A kulturális eltérések méltánylásával Európa és Japán között a rendszerek adaptációja megoldható. (individualista – kollektivista értékek)
· Karcerszervezetek (pl. börtön) a legbürokratikusabb szervezetek (centralizált irányítás – parancs, fegyelem – fegyelmezési eszközök, erős ellenőrzés).
· Önsegélyező csoportok, önkéntes társulások, civil szervezetek. Többnyire a bürokratikus szervezetek ellentétei, egyre nagyobb a társadalmi jelentőségük (társadalmi önigazgatási törekvések).
Informális kapcsolatok, csoportok, hálózatok
Minden szinten, a szervezeteken belül, és azok között, kialakulnak nem hivatalos, tehát informális kapcsolatok, amelyeknek igen jelentősek a hatásaik, ezért vizsgálatuk fontos.
A hatalom struktúrái
Állam: olyan politikai apparátus, amelynek uralma jogrendszeren alapul, s amely döntéseinek érvényesítése érdekében erőszakot is tud alkalmazni.
Kormányzat: politikai törekvések és államügyek rendszeres intézése egy politikai apparátus tisztségviselői által.
Politika: hatalmi eszközöknek az összessége, amelyek meghatározzák a kormányzati tevékenységet.
Nemzetállam: modern állam, amelyben parlament vagy kongresszus működik, amely szuverenitását megfelelő erővel biztosítani tudja, s ahol ápolják a nemzeti identitást.
Szuverenitás: a nemzetállam mások által elismert legitimitása és határai.
Állampolgárság: a demokratikus nemzetek tagjainak biztosított polgári, politikai és szociális jogok.
Demokrácia (demosz = nép, krátosz = uralom) típusai:
· Többpárti képviseleti demokrácia
· Egypárti képviseleti demokrácia
· Részvételen alapuló vagy közvetlen demokrácia.
Alkotmányos uralkodó (monarcha): a modern államokban a nemzeti egység jelképe, aki politikai hatalommal nem rendelkezik, pl. Anglia, Hollandia királynője, Svédország, Spanyolország királya, Japán császára
Demokratikus elitizmus:
· Max Weber szerint a nagyméretű társadalmak kormányozhatóságához az elitek uralma elkerülhetetlen, bízva abban, hogy jól képviselik érdekeinket.
· Joseph Schumpeter kiegészíti ezt azzal, hogy az uralom nem a népé, hanem a politikusoké, akik a szavazatokkal úgy üzletelnek, mint a brókerek a részvényekkel.
Pluralista demokráciaelméletek:
· A versengő érdekcsoportok korlátozzák a kormányzat centralizáló törekvéseit.
· Az üzleti érdekcsoportok nagyobb befolyással vannak a mindenkori kormányzat politikájára, mint a többi.
· Robert Dahl szerint gazdasági demokráciára is szükség van, az üzleti érdekcsoportok túlhatalmának kivédése érdekében.
Uralkodó elit: a legmagasabb üzleti, politikai és katonai pozíciókat elfoglaló emberek – politikai hovatartozásuktól függetlenül – egy hatalmi kapcsolatrendszert, hálózatot alakítottak ki, és formális valamint informális módon meghatározzák a bel- és külpolitikát. Ez a réteg egyre erősebben elkülönül a társadalom többi részétől (elit iskolák, klubok, alapítványok, bizottságok, egymás közötti házasságok, „gorillákkal” őrzött rezidenciák).
A demosz – krátosz már csak politikai embléma Wright Mills, William Domhoff és Michael Useem USA-ban végzett kutatásai szerint.
Nők a politikában:
A választójog kivívása óta (Finnország 1906, USA 1920, Anglia 1928, Thaiföld 1932, Indonézia 1941, Franciaország, Olaszország, Magyarország 1945) növekszik arányuk a politikában és a kormányzatban, de még mindig kisebbségben vannak (szélső adatok Európában 1992-ben: Svédországban 40% - Görögországban 6%). Sikeres női kormányfők: Margaret Thatcher, Indira Gandhi, Golda Meir stb.
Európai Unió nemzeti államok szövetsége, amely jelentős hatást gyakorol valamennyi tagállam fejlődésére, de nem kíván „szupranacionalista” állammá válni (az európai népek megőrzik nemzeti sajátosságaikat, nyelvüket, kultúrájukat).
A hadsereg és a hatalom:
A modern hadseregek magas fokon szervezett, bürokratikus szervezetek, amelyeknek képviselői részesei a politikai hatalomnak. A modern államok bonyolult működése nem teszi lehetővé a katonai uralmat, de a fegyvergyártó tőkéscsoportokkal együtt igen jelentős a politikaformáló hatásuk. Fontos katonai fogalmak:
· A háború iparosítása (a nagyipari fegyvergyártás és a „katonai gépezet”)
· Katonai – ipari komplexum (a hadiipar és a hadsereg üzleti szövetsége)
· Gerillamozgalom (kormányzathoz nem kötődő katonai szervezet)
· Terrorizmus (erőszak alkalmazása nem kormányzati erők részéről)
· Elrettentés (katonai és politikai fenyegetés a konfliktus elkerülése érdekében)
· Pacifizmus (az a meggyőződés, hogy a háború erkölcsileg helytelen)
Oktatás és a kulturális újratermelés
Emberi erőforrások értelmezése (P. Bourdieau szerint):
· Az ember képességei, szellemi és fizikai állapota, hasznosítható társadalmi kapcsolatai
· A társadalmi mikrokörnyezet, pl. család, munkahelyi kollektíva, csoportviszonyok stb.
· A társadalom intézményes viszonyai, pl. oktatási rendszer, egészségügy, szociális gondoskodás, szocializációs intézmények.
· A társadalmi kooperációt biztosító intézmények, mozgalmak.
· A társadalom makroszintű intézményei, amelyek a jövő lehetőségeit alakítják.
· A társadalom kultúrája, annak szocializációs folyamatai.
Az emberi erőforrások fejlesztése össztársadalmi szinten zajlik, a fenti szereplők részvételével, a társadalmi kultúra értékei és normái szerint, amelyek között számos akkor is fontos, ha nem hajt közvetlen gazdasági hasznot.
Pierre Bourdieu által meghatározott társadalmi tőkeformák:
Gazdasági tőke: az anyagi-, tárgyi eszközök (pl. föld, termelőeszközök, nyersanyagok stb.) amelyek a társadalmi újratermelési folyamatban profitot termelnek.
Kulturális tőke:
· Megszemélyesített kulturális tőke az ember a maga képességeivel, tudásával, amit képzési beruházásokkal maga fejlesztett a családja és a társadalom segítségével.
· Tárgyiasodott kulturális tőke az emberi tulajdonságok és képességek amelyek anyagi objekumokban (könyvekben, szobrokban, festményekben, zeneművekben) mások számára hozzáférhetővé válnak, mások részére átruházhatók.
· Intézményesített kulturális tőke a társadalom erre szakosodott professzionalista intézményein (nevelési, oktatási, kulturális) keresztül kerül elosztásra.
Szociális tőke: azon erőforrások összessége, amelyek egy tartós kapcsolati hálózat birtoklásával a kölcsönös elismerés intézményesített viszonyaihoz kötődnek, pl. szolidaritás, presztízs, kompetencia, identifikáció, képviselet, kölcsönös bizalom.
Emberi tőke: a gazdaságba integrált emberi képességek, mint tőkejavak, amelyek pénzben kifejezhető értékük szerint válnak fontossá. Az emberi javak kalkulációja a gazdaság és környezete (más természeti- és társadalmi alrendszerek) közötti „párbeszédben”, alkuban formálódik. Ennek alapján dől el a gazdaság számára, hogy miképpen lehet egyre több emberi erőforrást tőkésíteni.
Az egyének, mint az emberi tőke birtokosai, szintén részesei e kalkulációs folyamatnak.
A munkaerő tudásszerkezetének és a gazdaság igényeinek aszinkronja okozza a munkaerőpiaci problémákat.
S. Bowles és H. Gintis szerint a modern oktatás az ipari kapitalizmus gazdasági igényeire adott válasz, a tömeges oktatás nem törekszik az egyének önkiteljesítésére, a tudástermelés a gazdaságot szolgálja, szükségképpen legitimálja az egyenlőtlenséget.
P. Bourdieu ezt a folyamatot kulturális újratermelésnek nevezte.
Illich szerint az iskolák olyan gyámkodó szervezetek, amelyek passzív fogyasztásra, azaz a fennálló társadalmi rend kritikátlan elfogadására nevelik a gyerekeket. Ez a rejtett tanterv arra tanítja őket, hogy az életben „tudják hol a helyük, és azt fogadják el”.
Tömegkommunikáció
A modern kommunikációs eszközök az információnyújtás és szórakoztatás mellett a társadalom egyes uralkodó csoportjainak nézeteit visszhangozzák, mivel viszonylag kevés kézbe koncentrálódnak.
A televízió például keretet ad annak, ahogyan az egyén értelmezi a világot, és ahogyan reagál rá, mivel segít elrendezni a tapasztalatokat.
Az iskola, a televízió, általában a „kulturális ipar” hatalom, ezért a felelősség és a szabadság egyensúlyának problémáit veti fel.
Információrobbanás: az egymástól igen távol élő emberek között közvetített információk, az elektronikus médiumok segítségével nagy tömegben és gyorsan terjednek. Ily módon a globális és lokális világ közelebb kerül egymáshoz. A globalizálódás hatására, kulturális birodalmak épülnek ki, számos megfigyelő az USA médiaimperializmusáról beszél.
A munka és a gazdasági élet
Munka: olyan szellemi és fizikai erőfeszítéssel járó tevékenység, amelynek célja emberi szükségletek kielégítése.
Munkamegosztás: a munkafeladatok különböző foglalkozások közötti megosztása, amelyekre specializálódnak az emberek. A modern társadalmakban a kölcsönös gazdasági függőség ennek alapján rendkívüli mértékben megnövekedett.
Gazdasági szektorok:
· A primer szektorban a természeti erőforrások összegyűjtése és kitermelése folyik.
· A szekunder szektorban a nyersanyagokból árut állítanak elő.
· A tercier szektor a szolgáltatásokat foglalja magában. Ez utóbbi fejlődik a legdinamikusabban.
Az informális gazdaságban nem fizetésért végeznek munkát, hanem közvetlen cserék révén (pénz vagy áru) nyújtanak szolgáltatásokat. Jelentősége a szegényebb népcsoportokban és a munkanélküliek körében igen nagy.
Az elsődleges munkaerőpiac azokat a munkavállalókat foglalja magába, akik a szervezet munkásságot foglalkoztató iparágakban és a kormányzati hivatalokban vállalnak munkát.
A másodlagos munkaerőpiac a foglalkoztatás bizonytalan formáit öleli fel, ahol a munkalehetőségek esetlegesek, a munkafeltételek kedvezőtlenek.
Ipari demokrácia (üzemi demokrácia): a munkavállalók demokratikus részvétele a munkahelyi irányításban. Képviseleti rendszer az üzemi bizottságok és érdekképviseleti szervek által. A szociológia és a vezetéstudomány egyik kutatási területe. Szakértői vélemények szerint a jövőben elkerülhetetlen, hogy kiegészítse a liberális demokráciát, mint politikai rendszert.