PSZICHOLÓGIA, AZ ELŐÍTÉLETEK FELTÁRÁSA
ÉS CSÖKKENTÉSE
AZ ELŐÍTÉLETEK OKAI
ÉS MÉRSÉKLÉSÜK LEHETŐSÉGEI:
A SZOCIÁLPSZICHOLÓGIAI NÉZŐPONT

Nemcsak a személyiségkülönbségeket, de a kulturálisan elfogadott sztereotípiákat, az előítéletességre

vonatkozó társadalmi normákat és uralkodó ideológiákat is figyelembe kell vennünk, ha meg akarjuk

érteni az előítéletek kialakulását, fennmaradását és változását.

Fontos felismerések már az 1920–30-as években is születtek, először a holokauszt, majd az 1960-as évek polgárjogi, emberjogi és feminista mozgalmainak hatására kerültek a szociálpszichológia elméletek és kutatások eredményei a társadalmi változások, az esélyegyenlőség és a társadalmi integráció szorgalmazóinak érvei közé. Az 1970-es évektől Kanadában, USA-ban és a nyugat-európai országokban elterjedt a multikulturalizmus, valamint a kisebbségek és nők hátrányos megkülönböztetése egyre inkább ütközött normákba és törvényekbe.

Vagyis a törvényekkel sikereket értek el e téren.

A társadalmi intézmények és normák változása ellenére az előítéletek és sztereotípiák nem tűntek el, bár gyakran a korábbinál burkoltabban

jelennek meg. A 21. század első évtizedében legalább annyira foglalkoztatta a kutatókat megértésük, mint száz évvel ezelőtt (lásd Duckitt, 2001).

Száz év alatt se értették meg.

 
AZ ELŐÍTÉLETESSÉG ÉS A SZEMÉLYISÉG JELLEMZŐI

 

Vannak akik a gyerekkel szemben alkalmazott szigorú nevelési módszereket alkalmaznak. A szülők ugyanis mindenképpen

el akarják kerülni a társadalmi pozícióvesztést, és ezt úgy próbálják biztosítani,

hogy nagyon szigorúan büntetnek és tiltanak minden non-konformnak tartott

viselkedést, amelyeket a külső – alacsonyabb státusú – csoportokhoz kötnek.

A szülők, majd a szuperego által tiltott ösztönkésztetések a személyiségen belül okoznak – újra és újra – frusztrációt, és az így keletkezett agresszió azokra a csoportokra irányul, amelyeket az előítéletes személy non-konformitásuk miatt lenéz és megvet. (Cigányt életformának tekintik.)

Nekik éppen azokat az ösztönkésztetéseket és viselkedéseket tulajdonítja, amelyeket saját magával kapcsolatban teljesen elfogadhatatlannak tartanak, és amelyek valójában saját személyiségén belül elindították a frusztráció–agresszió folyamatát. a jobboldali tekintélyelvűség elmélet (RWA) nem a frusztrációra, hanem a szorongásra vezeti vissza annak a speciális személyiségtípusnak a kialakulását, amely készen áll nemcsak az etnocentrizmusra, hanem a külső csoportok elleni agresszióra is, amennyiben arra a saját csoportja tekintélye felhatalmazza. A jobboldali tekintélyelvűek a világot fenyegetésként élik meg, és szorongásuk váltja ki agressziójukat. A tekintélyben és a saját csoport normáinak kritikátlan elfogadásában és felértékelésében keresnek

menedéket a szorongás ellen, magukat nemcsak jóindulatúnak, hanem erkölcsi

mércének is tartják, más csoportokat és minden non-konformnak tekintett viselkedést elítélnek (Duckitt, 2005).

Az előítéletességgel szoros kapcsolatban álló másik személyiségjellemző a szociális dominancia orientáció (SDO) (Sidanius és Pratto, 1993), a csoportok közötti hierarchiát támogató attitűd. A magas szociális dominancia orientáció együtt jár az emberek közötti egyenlőség elutasításával, és a mások fölötti uralkodás vágyával.

A szociális dominancia orientáció inkább jellemző férfiakra, mint nőkre, és kialakulásában családi mintának és elvárásoknak lehet szerepe, összefüggés van ugyanis az apák és fiaik szociális dominanciára való törekvése között. Az előítéletek a szociális dominancia megszerzését és megtartását szolgálják, és különösen ellenszenvesek lesznek a magas szociális dominanciájú személyek számára a külső csoportok azon tagjai, akik a status quo megváltoztatására törekedve nem maradnak a „helyükön”.

 
A CSOPORTOK KÖZÖTTI VERSENGÉS ÉS BŰNBAKKÉPZÉS:
AZ ELŐÍTÉLETEK MOTIVÁCIÓS HÁTTERE

 

A sztereotípiák és előítéletek motivációi közül a legfontosabb a saját csoport

preferenciája más csoportokkal szemben. A hovatartozás meghatározza az egyén identítását, és társadalmi nézeteit. Előnyben részesíti saját csoportját minden más csoporthoz képest ezáltal elfogult. A versengés vezet a csoportok közötti konfliktushoz, valós materiális javakért éppúgy, mint státusért vagy éppen ideológiai és értékdominanciáért (Sherif és Sherif, 1969; Tajfel, 1973, 1974; Esses et al., 2005). A másik csoportot leértékelő sztereotípiák és előítéletek, valamint a diszkrimináció és a kirekesztés a többségi csoport részéről a saját csoport dominanciájának fenntartására alkalmazott eszközök. A versengés vezet a csoportok közötti konfliktushoz, valós materiális javakért éppúgy, mint státusért vagy éppen ideológiai és értékdominanciáért (Sherif és Sherif, 1969; Tajfel, 1973, 1974; Esses et al., 2005). A másik csoportot leértékelő sztereotípiák és előítéletek, valamint a diszkrimináció és a kirekesztés a többségi csoport részéről a saját csoport dominanciájának fenntartására alkalmazott eszközök. Amennyiben létrejött a saját és külső csoportok megkülönböztetése, a többi csoport a saját csoport szempontjából kerül a szövetséges vagy ellenfél szerepbe, és ez – a másik csoport státusa mellett – meghatározza a róla kialakított sztereotípiák tartalmát. Míg a versenytársaknak tekintett csoportokat vagy irigylik (ha magas státusuk miatt kompetensek tartják őket) vagy megvetik (ha alacsony státusuk miatt lenézik őket), addig a szövetségesekre vagy csodálat (ha magas státusúak), vagy paternalista gyámolítás (ha alacsony státusúak) irányul. A státus és/vagy a csoportok közötti viszony változásával változnak a sztereotípiák is, így kerülhetnek korábban megvetett csoport sikeresen érvényesülő tagjai az irigyelt kategóriába.

 

 

A csoportközi versengés mellett a csoportszintű – szisztematikus – frusztráció, valamint a csoport fenyegetettségének percepciója az előítéletek felerősödéséhez, bűnbakképzéshez és külső csoportokkal szembeni agresszióhoz vezethet. Szisztematikus frusztrációról akkor beszélünk, ha nagyobb társadalmi csoportok élik át a társadalmi teljesítmény és a társadalmi elvárások között hirtelen keletkezett nagy különbségből fakadó frusztrációt. Doty és munkatársai (2004) összehasonlították azokat az időszakokat, amikor magas volt az amerikai társadalomban a szisztematikus frusztráció a válságmentes időszakokkal. A magasabb szisztematikus frusztráció idején több volt a jogvédő szervezetek által nyilvántartott antiszemita incidens, a tudósítások a Ku Klux Klan nagyobb fokú aktivitásáról számoltak be, és az érettségiző fiatalok körében végzett közvélemény-kutatások magasabb fokú előítéletességet mértek. A terrormenedzsment elmélet szerint is a szorongás elhárítása a saját csoport világnézetéhez való ragaszkodás egyik legfontosabb motivációja. Azt feltételezi, hogy a halálfélelemmel szembesülve csak úgy tudunk védekezni saját jelentéktelenségünk tudatával szemben, ha olyan eszmerendszerekbe kapaszkodunk, amelyek érvényességét örökérvényűnek véljük. A más – ezekkel versengő – világnézetekkel való szembesülés azonban kétségeket ébreszt bennünk, és fenyegeti a halálfélelemmel való megküzdés stratégiáját. A másik csoport világszemléletének leértékelése és a csoporttal kapcsolatos előítéletek a saját csoport világnézetében való bizonyosság védelmét szolgálják. A terrormenedzsment iránti igény összefüggésben áll a személyiség dinamikájával és szituációs jellemzőkkel is. Amerikai vizsgálatok szerint a konzervatív politikai önmeghatározás együtt jár a halállal kapcsolatos nagyobb fokú szorongással, míg a szituációs egzisztenciális fenyegetettség konzervatív irányba mozdítja el a politikai választásokat. A szeptember 11-i, illetve a madridi merényletekre való emlékeztetés után például egyetemi hallgatók konzervatívabb politikai állásfoglalásokkal értettek egyet, mint a kontroll csoport. Glick (2002; 2005) modellje szerint akkor jön létre a bűnbakként kiválasztott csoport iránt agresszió, amikor társadalmi válság idején olyan politikai ideológia üti fel a fejét, amely igyekszik elhitetni az emberekkel, hogy az adott csoport az oka a krízisnek. A bűnbakképző ideológiák – és a konspirációs elméletek (lásd Kofta és Sedek, 2005) – azért válhatnak vonzóakká, mert könnyen érthető magyarázatot és megoldást kínálnak komplex helyzetekben. A bűnbakképző ideológiák ezen felül megoldást is javasolnak a válságra: a csoporttal szembeni jogfosztó vagy akár ennél súlyosabb lépéseket is. A modell szerint elsősorban az aránylag magas státusú kisebbségi csoportokat szemelik ki a bűnbak szerepre, hiszen őket státusukból következően kompetensként sztereotipizálják – elhitethető róluk, hogy képesek voltak ártani a saját csoport Az előítéletek okai és mérséklésük lehetőségei  –, ugyanakkor versengő ellenfélként tartják számon, ezért elhiszik róluk, hogy rossz szándékúak. Ha egy bűnbakképző ideológia széles körben elfogadottá válik, és politikai hatalomra kerül, akkor szélsőséges személyes előítéletek nélkül is elegendő motivációt jelent a kisebbségi csoporttal szembeni – akár népirtásba torkolló agresszióra is (lásd még Baumeister, 2002).

 

Bizonyos – a társadalom által kiemelt – különbségek mentén kategorizáljuk az embereket, például a bőrszín, nem vagy életkor

szerint, míg más különbségeket figyelmen kívül hagyunk vagy jelentéktelennek tartunk, például a szemszínt vagy hajszínt. A természetes kategóriákról azt feltételezzük, hogy a megfigyelt különbségek lényegi belső különbség kifejeződései, és ezért ezekkel kapcsolatban hajlunk a „pszichológiai esszencializmus”-ra (Rothbart és Taylor, 1992). Az objektíven létező különbségek, így a férfiak és nők fizikai különbségei,

vagy az emberek bőrszínének különbözősége, jelentőségüket messze meghaladó jelentésre tesznek szert azáltal, hogy társadalmi kategorizálás alapjává válnak. Nemcsak az észlelési folyamatok, hanem az emlékezeti folyamatok is szerepet játszanak az előítéletek és sztereotípiák fennmaradásában, hiszen jobban emlékszünk a sztereotípiának megfelelő információra, mint az annak ellentmondóra. Az észlelők hajlamosak összekeverni az azonos kategóriába tartozókat, és egymáshoz hasonlóbbnak észlelik őket, mint a másik kategóriába tartozókat Ezáltal automatikusan létrejön az a téves hiedelem, hogy az egy kategóriába tartozók „mind egyformák”. Stabil társadalmi rendszerekben, különösen, ha interdependencia van az alacsony és magas státusú csoportok tagjai között, akkor konszenzus uralkodik a csoportokra vonatkozó sztereotípiák tartalmát illetően, és ezek a hiedelmek generációról generációra akadálytalanul átadódnak a szocializáció során, kialakulnak azok a szoros asszociációk, amelyek az Implicit Asszociációs Teszttel oly meggyőzően tetten érhetőek.

 
AZ ELŐÍTÉLET-MENTESSÉG SZOCIÁLPSZICHOLÓGIÁJA

 

Az előítéletek kontrollja vagy megváltoztatása függ attól, hogy milyen pszichológiai funkciója van az adott attitűdnek a személy

számára, illetve attól, hogy milyen társas normák elfogadottak az előítéletességgel és diszkriminatív viselkedéssel kapcsolatban.

 

Az instrumentális funkcióval rendelkező előítéletek a legkönnyebben megváltoztatóak, hiszen az ilyen attitűdök kialakulásátés fennmaradását elsősorban a külvilág jutalmai és büntetései szabályozzák. Az énvédő funkciójú attitűdök megváltoztatása a legnehezebb, hiszen ebben az esetben sokszor tudattalan konfliktusok vezetnek az adott előítélethez, és ezek éppen a belső konfliktusok elhárításá szolgálják, az attitűdöt nem a célpont, hanem az egyén belső konfliktusai hozzák létre. Az értékkifejező attitűdök az egyén centrális

értékeinek kifejezésére szolgálnak, kifejezésükkel az egyén megerősíti csoport-hovatartozását és identitását. Ezen attitűdök megváltoztatása sem könnyű, hiszen vagy az értékek megváltoztatását igénylik – például, ha az egyén vonatkoztatási csoportot vált –, vagy az értékek és adott attitűd kapcsolatának megváltozását. Az előítéletek okai és mérséklésük lehetőségei . Ha maga a csoport változtatja meg egy adott célponttal kapcsolatos normáját, például politikai rendszerváltás hatására. Az attitűdöknek szerepük van a világhoz való viszonyulásunkban

is, az ismereti funkciót betöltő attitűdök ezt a célt szolgálják. Ellenkező motiváció hiányában gyakran ragaszkodunk hamis vélekedéseinkhez, mégis, a más csoportokról szóló felvilágosításnak és új információknak elsősorban ezen attitűdök megváltoztatásában lehet szerepük.

Bár a kutatások nagy része az előítéletes személyek jellemzőit és az előítéleteket meghatározó pszichológiai és szociológiai változókat igyekeztek meghatározni, ezek alapján felvázolhatóak az előítéletmentes – vagy legalábbis alacsony fokú előítélettel

rendelkező – személyek jellemzői is. Az előítéletes és előítéletmentes személyek különböznek abban, hogy általában hogyan viszonyulnak a világhoz. Az előítéletmentes személy kevésbé korlátozó családban nőtt fel, ezért kiegyensúlyozottabb személyiségstruktúrával rendelkezik, kevésbé lesz agresszív, és a projekció nem válik személyisége jellemzőjévé. Nem látja fenyegetőnek a világot, ezért kevésbé lesz szüksége a konformitásra és a tekintélynek való alárendelődésre, esetében a felettes én, az én és az ösztön én kiegyensúlyozzák egymást (őket nevezi

Adorno /1950/ valódi liberálisoknak). Rokeach is a világról alkotott elsődleges nézetek különbségét tartja a nyílt és zárt gondolkodás kialakulásában a legfontosabbnak. A nyílt gondolkodású személyek, akik kevésbé ragaszkodnak a saját csoport tekintélyeihez, és akik képesek igazságtartalmuk alapján mérlegelni a nézeteket, a világot alapvetően barátságos helynek tartják, míg a zárt gondolkodásúak – saját csoport tekintélyeihez és azok nézeteihez kritikátlanul viszonyulók – alapvetően szorongatónak érzik.  Hogy a világhoz való viszony alapvetően pozitív és bizakodó – avagy negatív és bizalmatlan – lesz-e, egyrészt az egészen korai kötődésektől függ, hogy a kisgyerek

milyen pozitív vagy negatív sémákat alakít ki saját magáról és másokról (lásd a gyermekkori kötődési stílusok felnőttkori hatásáról Collins és Read, 1990), másrészt a családi és kulturális üzenetektől. Adorno (1969) hangsúlyozta az empátia fontosságát saját magunkkal szemben is. Szerinte a szigorú nevelés következménye a hatalom és keménység tisztelete, és az így felnőtt emberek nemcsak mások, de saját maguk fájdalmára is érzéketlenné válnak. Az alacsonyabb fokú szociális dominancia orientáció szintén elősegíti az előítélet-mentességet, hiszen az ilyen emberek kevésbé lesznek hajlamosak arra, hogy saját státusuk és saját csoportjuk dominanciájának érdekében diszkriminálják és

terrorizálják más csoportok tagjait. Pratto és munkatársai (1997) szerint az alacsony szociális dominancia orientációval rendelkező emberek hajlamosak segítő foglalkozásokat választani (például tanári pályát), amelyeknek a célja éppen a hierarchia gyengítése, a hatalommal nem rendelkezők magasabb státusba való segítése (empowerment). A szociális dominancia orientáció gyengébb vagy erősebb fokát egyrészt

biológiai okok – nem – másrészt szocializációs okok magyarázzák. A szerzők szerint a magasabb szociális dominancia orientáció az apai mintából és a verseny14 ben való győzelmet mindenek fölé helyező szülői elvárásokból fakadnak, feltételezhetjük tehát, hogy az alacsony szociális dominancia orientációnak is szocializációs gyökerei vannak. A sztereotípiák és előítéletek megváltoztatásának vagy kontrollálásának lehetősége attól is függ, hogy maga az előítéletesség mennyire elfogadott az adott társadalomban. Az előítélet vagy sztereotípia más személyes normák hiányában is konfliktust okozhat a személy számára, amennyiben az egyenlőségelvű gondolkodás és

viselkedés erősen normatív a társadalomban vagy vonatkoztatási csoportjában. Adornoék mintájában az etnocentrizmus és antiszemitizmus skálákon alacsony pontszámot elért személyek közé például olyanok is bekerültek – a szerzők a merev típusba sorolják őket –, akiknek személyiség és gondolkodási jellemzői megegyeztek a magasan előítéletesekével, a különbséget az előítéletekhez való viszony okozta: ők

egyenlőségelvű vonatkoztatási személy vagy csoport-normáikhoz ragaszkodtak mereven Hosszan tartó csoportközi konfliktusok felerősítik a saját csoporttal való identifikációt, ez pszichológiai értelemben segít is a konfliktussal járó nehézségek elviselésében, ugyanakkor hozzájárul a konfliktus eszkalálódásához, a másik csoport dehumanizálásához és a csoportközi előítéletek normává válásához.  Ha egy társadalomban a kisebbségi csoportok iránti negatív attitűd normatívnak számít, éppen a kisebbséget segítő viselkedés lesz non-konform. Például a holokauszt idején az üldözött zsidóknak nyújtott segítség ilyen nem-normatív viselkedés volt az uralkodó társadalmi normákhoz képest. Az embermentők saját humanisztikus– gyakran vallási meggyőződésükben gyökeredző – vagy antifasiszta meggyőződése erősebb volt, mint az uralkodó társadalmi normákhoz való alkalmazkodás igénye, ezért vállalkoztak az üldözöttek segítésére. Más esetekben magának a kisebb közösségnek sikerült életben tartania saját humanisztikus értékeit a nagyobb társadalom anti-humánus normáival szemben. Például Le Chambon francia faluban a pap irányításával az egész közösség részt vett a zsidók bujtatásában  Az emberek többségének azonban

valószínűleg nem volt szüksége magyarázatra a zsidók sorsa iránti közönyükre, hiszen úgy érzékelték, hogy az összhangban volt a társadalmi normával.

 
Az előítéletesség típusai

 

    Előítélet mentesek: akik tudatában vannak saját sztereotípiáiknak és előítéleteiknek, és minden igyekezetükkel azon vannak, hogy ne ezeknek alapján ítéljenek meg más embereket, ne diszkrimináljanak más csoportokhoz tartozókat.
    Elutasítják a hagyományos előítéleteket: ambivalensek a kisebbségek iránt. Averzív előítélet a kisebbségi csoportok tagjaival való érintkezés minimalizálására sarkall, de, ha nem lehet elkerülni a találkozást, akkor az ilyen emberek igyekeznek előítélet-mentesnek mutatkozni. Az ambivalensek másik csoportja ellenez minden olyan kezdeményezést, amely az esélyegyenlőség elősegítését célozzák. Ők azáltal tartják fenn a kisebbségek hátrányos megkülönböztetését, hogy ragaszkodnak a status quo-hoz és tagadják, hogy egyáltalán létezik a probléma.
    Átlagos előítéletesek: ők kritika nélkül elfogultak a saját csoport iránt, és éles határt jelölnek ki a többség és kisebbség között: a társadalmat élesen kettéválasztják „mi”-re és „ők”-re , igyekeznek fenntartani a saját csoport kedvező helyzetét, készek szimbolikusan versengeni az ellenfélnek tekintett külső csoportokkal, és a diszkriminációra elsősorban a saját csoport tagjainak preferenciája miatt hajlanak.
    A negyedik – szélsőségesen előítéletesek – csoportjába azok tartoznak, akiknek a saját csoport dominanciájának elérése vagy fenntartása központi motivációjuk, és ennek hátterében olyan személyiségvonások állnak, mint a jobboldali tekintélyelvűség és/vagy a szociális dominancia orientáció. Emellett jellemző rájuk az igény a bűnbakképzésre és fogékonyak a kirekesztő politikai ideológiákra. Az egyéni különbségek hátterében a világnézet és az értékek különbözősége áll . Az előítélet-mentesség oka az egyenlőség elvű meggyőződés, a „mi” és „ők” gondolkodásmód elutasítása. Ez az értékrend olyan fontos az egyén számára, hogy elég erős motivációt ad a sztereotípiák hatásának blokkolására. Ha egy társadalomban nagyon erős norma bélyegzi meg az előítéleteket és diszkriminatív viselkedést, akkor még azok is hajlamosak lesznek viselkedésüket ehhez a normához igazítani, akik személyesen nem elkötelezettek iránta. Az ő esetükben az előítéletek éppen az elfojtás miatt rövidtávon még fel is erősödhetnek. Az ambivalens csoport ugyan – külső elvárások hatására vagy saját meggyőződésből – egalitáriánus elveket vall, ezek azonban nem elég erősek ahhoz, hogy valóban legyőzzék előítéleteit és sztereotípiáit, ezért helyzetről helyzetre változik, hogy előítéletesen vagy egalitáriusan viselkedik. Az egalitáriánus normákat elsősorban a meritokrácia ideológiája gyengíti, amely erős motivációt jelent a fennálló helyzet igazolására, és a sikertelenség belső oknak való tulajdonítására, azaz a rendszerigazolásra. Az átlagos előítéletes a szélsőségesen előítéletesekhez hasonlóan etnocentrikus, ám egyéb értékei – például a mindenkori középosztályi értékek iránti konformitása vagy vallásossága – mérsékelheti készségét a diszkriminációra vagy bűnbakképző ideológiák elfogadására, amennyiben az adott társdalomban az előítéleteket megbélyegző normák az elfogadottak. A politikai és kulturális elitnek éppen ezért lehet nagy szerepe nemcsak az előítéletek mozgósításában, hanem csökkentésében, hiszen ők határozzák meg azokat a kulturális, morális vagy akár törvényi kereteket, amelyekhez az egyes személyek saját előítéletességüket mérik.

 
AZ ELŐÍTÉLETEK ÉS SZTEREOTÍPIÁK
CSÖKKENTÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI

 

A „fölérendelt

cél”, mint a konfliktus csökkentésének eszköze (Sherif és Sherif, 1969), a kontaktus

hipotézis (Allport, 1954), valamint a kritikai gondolkodásra és az autonómiára nevelés

szorgalmazása (Adorno, 1969) olyan javaslatok, amelyeket a mai szociálpszichológia

is alapvetőeknek tart. A kategorizációs folyamatok és a csoporthatárokon átnyúló személyes interakciók

– azaz a kontaktus – tehát alkalmasak az előítéletek csökkentésére. A kontaktus azért lehet hatékony az előítéletek csökkentésében, mert az ismerősség

növekedésével gyengíti a másik csoport tagjaival kapcsolatos szorongást:

több információjuk lesz a másik csoportról, megváltoznak a másik csoportról alkotott

kognitív reprezentációk, és csökken a szorongásuk, hogy megfelelően viselkednek-

e a másik csoport tagjaival. Ezen felül, a kontaktus növeli az empátiát a másik csoport

helyzetével és a bizalmat a másik csoport tagjai iránt.  Adorno (1969) szerint az előítélet-mentesség kulcsa egyrészt a kisgyermekkori

nevelésben, másrészt az általános felvilágosításban és a kritikai gondolkodás elterjedésében

van: „Az Auschwitzhoz vezető elvek ellen az autonómia lenne az egyetlen

valódi erő – ha élhetek a kanti kifejezéssel – a reflexió, az önrendelkezés, a részvétel

megtagadásának képessége” Adorno elsősorban az autoritások

iránti kritikátlan attitűdben és a kollektívumban való feloldódásban látta a fő veszélyforrásokat.

Megemlítette még a félelem és szorongás bevallásának szükségességét,

hogy azok elveszítsék tudattalan befolyásukat, valamint az empátia – saját

magunkkal és másokkal – képességének tanítását és gyakorlását. Adorno abban látta

a nevelés jelentőségét, hogy, ha „nem is szünteti meg azonnal a tudattalan mechanizmusokat,

legalábbis megszilárdít a tudatelőttesben bizonyos ellenerőket, és segít

megteremteni egy olyan légkört, amely nem kedvez a szélsőségeknek”

Az emberi jogi programok az egyes előítéleteknél általánosabb szinten foglalkoznak

a társadalmi egyenlőség problémájával, legnagyobb erősségük az egyenlőségelvű

társadalmi norma kialakítása és megerősítése (lásd például az Európa Tanács

által legtöbb európai nyelven kiadott és képzésekkel is támogatott Kompasz

gyakorlat gyűjteményét, 2000). A programok középpontjában az Emberi Jogok

Egyetemes Nyilatkozatában deklarált elvek megismertetése és azok hétköznapi helyzetekre

való alkalmazása áll, a más kultúrákkal és szokásokkal kapcsolatos tolerancia

kérdései, vagy a kisebbségi helyzetből fakadó hátrányok emberi jogi kontextusban

vetődnek fel, és leginkább a békés egymás mellett élés normáinak kialakítására

alkalmasak.

Egyre inkább az emberi jogi oktatás kontextusába helyezik el a holokausztoktatást

is, de megközelítése annál sokkal inkább érzelemközpontú: a tanulási folyamat

motivációja az áldozatok sorsa iránti empátia

A holokausztot negatív vonatkoztatási

pontként használják fel az emberi jogok tiszteletben tartása, a szolidaritás és az egyenlőségelvűség

megerősítésére (kognitív empátia) és/vagy az együttérzés képességének

kialakítását és gyakorlását. Míg az előítéleteket a másik csoporttól való pszichológiai

– és gyakran fizikai – távolság, a szorongás és az idegentől való félelem táplálja,

addig az empátia révén felismerhetővé válnak a hasonlóságok, és érthetőbbé válik

az ismeretlen. A hátrányos helyzetű csoportok tagjai iránti empátia aláássa a világ

igazságos mivoltába vetett hitet, csökkenti a rendszerigazoló tendenciák hatását és

létrehozza az egyenlőségelv melletti elköteleződést
JOBBOLDALI EXTREMIZMUS IRÁNTI IGÉNY MAGYARORSZÁGON

Magyarországon a 2009-es adatok alapján a 15 év feletti populáció több mint ötöde jellemezhető olyan potenciális jobboldali extremistaként, aki ideológiai és pszichológiai szempontból fogékony lehet a szélsőjobboldal retorikájára és politikai javaslataira, illetve elfogadja annak eszközrendszerét. Ez az arány az elmúlt években több mint megduplázódott, 2003-ban a potenciális jobboldali extremisták aránya még csak 10% volt (F=36,616; p<0,01). A szélsőjobboldal intézményes megerősödése csak 2009-ben következett be aminek elsődleges oka a kínálati oldal átalakulása volt. A Jobbik 2006-os választások utáni elnökváltását és a Magyar Gárda 2007-es megalakulását követően a kínálati oldalon a Jobbik ekkorra tudott vonzó alternatívát nyújtani az előítéletes, rendszerellenes, tekintélyelvű attitűdökkel

rendelkező választók számára. Az alindexek szintjén jól látható, hogy az erősödés fő forrása a rendszerellenes érzelmek erősödése volt: a rendszerellenes

válaszadók aránya gyakorlatilag megnégyszereződött az utóbbi időszakban. Fontos ugyanakkor az előítéletesség rendkívül magas szintje is: az adatok szerint a magyar válaszadók több mint fele jellemezhető erős előítéletességgel, és ebben a 2009-es adatok alapján csak Lettország és Törökország múlja felül hazánkat.

A hazai társadalom előítéletessége nem új fejlemény, a rendszerváltás óta szisztematikusan végzett vizsgálatok egyik fő tanulsága, hogy a magyarokat –középkelet európai országok többségével egyetemben – az etnikai és szexuális kisebbségekkel kapcsolatos nagyfokú intolerancia jellemzi. Magyarország kiemelkedik, itt az utóbbi évtizedben inkább felerősödött a kisebbségekkel szembeni intolerancia és előítéletesség, és nem hatnak olyan normák, melyek megszelídítenék és tompítanák a nyíltan vállalt előítéleteket.

A BIZTOS KEZDET PROGRAM ALAPELVEI

 

Vannak működő programok állam és civil szervezetek müködtettésével, amiket igénybe kell venni. Ilyen például a Tanoda.
Célok

 

A Biztos Kezdet program a gyermekszegénység kedvezőtlen következményeit és a gyermekek társadalmi kirekesztettségét kívánja visszaszorítani. Középpontjában azok a szegénységben élő, 0-7 (ebből kiemelten 0-5) éves gyereket nevelő családok állnak, akik forrásaik szűkössége, valamint a jó minőségű szolgáltatások elérésének korlátozottsága miatt nem tudják a gyermek képességeinek maximális kibontakoztatását biztosítani.    

 

A program elsődleges célja lehető legjobb esély biztosítása a készségek-, képességek kibontakozásához, a lehető legkorábbi életkorban, azon gyerekek számára, akik a legnagyobb szegénységben élnek.

 

A program hosszú távú célkitűzése olyan gyerek- és családbarát szolgáltatási környezet kialakítása országos szinten, amely a szülők partneri bevonása és aktív részvétele mellett koragyermekkorban egyenlő esélyt biztosít a veleszületett képességek kibontakozásához, a minél korábbi - lehetőleg 3 éves kortól - óvodai részvételhez és a sikeres iskolakezdéshez.

 

A program alapelvei:

 

A Biztos Kezdet egy koragyerekkori nevelésre, tanulásra, gondozásra vonatkozó filozófia, amely bármilyen, a 0-7 (különösen 0-5) éves gyerekekkel és családjaikkal foglalkozó szolgáltatás szellemiségét és működését befolyásolhatja, meghatározhatja.

 

 

    Az életkori alapelv szerint a program fókuszában a 0-7 (különösen a 0-5) éves gyerekek állnak. A rendszeres szolgáltatások a koragyermekkori fejlődés kiemelt szerepének és a korai beavatkozások bizonyított hatékonyságának megfelelően a képességkibontakoztatás interdiszciplináris megvalósítását célozzák.

 

    A területi célzás alapelve. Az ország területi egyenlőtlenségeit figyelembe véve a program elsődleges célcsoportját a hátrányos helyzetű kistérségekben, valamint a települési szegregátumokban élő családok jelentik.  Ezeken a területeken jellemző leginkább a szociális problémák halmozódása és az erőforrások szűkössége, másrészt itt hiányoznak vagy szűkösek a kisgyerekekre irányuló szolgáltatások. Azokon a területeken, ahol a program működik, mindenki számára nyitott.

 

 

    Szülőkkel való partneri együttműködés alapelve. A szülők a gyerek első tanítói. A szülők aktív részvétele, a velük való tartalmas együttműködés, a szülői kompetenciák megerősítése, szükség esetén egyéb szolgáltatásokhoz való hozzájutásának segítése a program meghatározó eleme.

 

    Szakmák és szakemberek közötti együttműködés alapelve a koragyermekkor interdiszciplináris megközelítése alapján. Speciális szolgáltatásokhoz való hozzáférés támogatása a korai felismerés és a fejlődési elmaradások kezelése érdekében. Szakmaközi együttműködésben megvalósuló támogatás a gyerekek és a családok számára.

 

    A program célzottságának alapelve szerint a helyi szakembereknek törekedni kell arra, hogy – bár a program mindenki számára nyitott- a nagy hátránnyal induló kisgyermekek maradjanak a program fókuszában.

 

Az alapelvek együttes érvényesülése esetén beszélhetünk Biztos Kezdet programról.

 

 

Tanoda-típusú programok több mint tíz éve működnek Magyarországon. A kezdetben civil

szervezetek által életre hívott kezdeményezések a magyar közoktatás által „elhanyagolt” tanulói

réteg, a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók, támogatására jöttek létre. A 2005-ben kiadott, a

tanodák szervezését szolgáló módszertani segédanyag1 meghatározása értelmében a tanoda

„olyan intézmény, amely iskolán kívüli foglalkozás keretében a halmozottan hátrányos helyzetű

tanulók, közülük is főként a hátrányos megkülönböztetés miatt még nehezebb helyzetben lévő

romák iskolai sikerességét, továbbtanulását kívánja elősegíteni, ezáltal javítva későbbi esélyeiket

a munkaerőpiacon való érvényesülésre és a társadalmi integrációra.”2

 

(Józsefvárosi tanoda,

Czinka Panna tanoda, komlói tanoda, stb.)

 

 

A kötelezően megvalósítandó tevékenységek felsorolásakor a kiíró hangsúlyozta: „a

foglalkozásoknak nem lehet olyan rendszerét létrehozni, mely kizárólag a másnapi lecke

megírására korlátozódik (…), s olyan program sem támogatható, amely kizárólag szabadidő

eltöltésére irányul vagy pusztán az identitás megerősítését szolgálja.”9 Az egyoldalú

tevékenységszervezés veszélyét elkerülendő, a pályázók pontos felsorolást kaptak az elvárt

tevékenységekről, amelyek kilenc témakör köré csoportosultak:

1. A szükséges tárgyi, infrastrukturális környezet kialakítása;

2. A tanodás diákok kiválasztása, és a standardizált tudásszint-felmérés készítése;

3. Egyéni fejlesztési tervek kidolgozása;

4. Egyéni, esetleg mikro csoportos fejlesztési egységek rendszeresítése;

5. Mentori rendszerű fejlesztés kialakítása;

6. Szerződés kötése a felvételt nyert tanodásokkal;

7. Folyamatos konzultáció a szülőkkel, iskolai tanárokkal;

8. Egyéni fejlődési napló vezetése a folyamatos ellenőrzés, értékelés rögzítésére;

9. A programban résztvevő tanulók programja kötelező szakmai elemeinek meghatározása

(személyiség-fejlesztés, tehetségkibontakoztatás, identitástudat erősítése,

hagyományőrzés, nyelvápolás, pályaválasztási szolgáltatás, családlátogatás,

készségfejlesztő programok, informatikai készségek fejlesztése, szabadidős programok

szervezése az iskolatársak, szülők aktív szerepvállalásával)

 

„Nem mondunk le senkiről”

 

tanodák felosztása fenntartók szerint

A tanodák háromnegyedét, civil szervezetek alapították, mintegy egyötöde önkormányzati

alapítású, és 6 százaléka egyházi vagy egyéb fenntartású. A tanodák több mint felét roma civil

szervezet, vagy cigány kisebbségi önkormányzat tartja fenn.
 

És most az én meglátásom következik, amik saját élettapasztalataimból és tanulmányaimból áll.

Kezdeném a legelején, amikor még vándor életmódot folytattak őseim. Akkor szórakoztató, edény javító és készítő, csoportok járták a világot. Nagyon összetett volt az eszköz készítés és szórakoztatás is. Személy szerint úgy gondolom ebből meg is éltek. Mária Terézia azzal a váddal, hogy lopnak erőszakkal letelepítésre bírta őket. Tilos volt a nyelv használata is, és aki ellenállt vagy megbüntették fizikai bántalmazással vagy megölték. A letelepedés így meggátolta a jól bevált szakmák gyakorlását, hisz ahhoz a vándorlás szükséges volt. Rabszolgák lettek a gyermekeik élete megmaradásáért, mert nem volt más választásuk. Hamis vád volt amit akkor űrügyként használtak. Valójában attól féltek, hogy a cigányok kémkednek és viszik a hírt a törököknek, akiktől akkoriban féltek.  A rabszolga válással belénk nevelték az alsóbb rendű képet (Az a grófnő nagyon jó volt hozzám…A földesúr engem megjutalmazott.) A bűnözői vád azóta is rajtunk ragadt. Ezt is elszenvedtük! Pszichológiai szemszögből nézve alsóbbrendű bűnözőt neveltek??

Aztán jött Hitler és az ő népirtása, ami sok testvérünket a halálba vezette. Genetikai szempontból tökéletes emberi fajt akart létrehozni, és elkezdte a leginkább támadható népcsoportok irtásával, de nem állt volna meg.  Akik Hitler követők azoknak csak annyit mondanák, ha a koponya méreted, hajszíned, szemszíned…stb. nem a tökéletes emberi fajhoz méltó saját irtásod támogatod.
 
 
 
MASLOW – Szükséglet hierarchia

motivációs piramisban

Ezek közül szinte semmit, vagy csak minimálisan kapunk meg.

 

Különböző módokon vizsgálgattak miket, programokat készítettek, de soha sem vették figyelembe a mi véleményünket. Volt amikor el is utasították, hamisnak, hazugnak titulálták. A származásunk még a mai napig vitatható. Állítások szerint Indiából származó népcsoport vagyunk. Ennél figyelmen kívül hagyták a kollektív tudatot. Kudarcot vallottak a származás megállapításában. Mi magunkat Egyiptomiaknak mondtuk és krisztus követőinek. Ezt nem fogadták el sőt azt állították ezt csak azért mondjuk, hogy előnyökhöz jussunk ezáltal. Napjainkban Magyarországon mi élünk a legrosszabb körülmények között.  Ennek oka a diszkriminálás, bár azt állítják nincs, de be lehet bizonyítani, valóságát.

Én bátorítanék egy nem romát jöjjön velem, majd én unokatestvéremnek hívom és meglátjuk milyen élményekben lesz része. Negatívban! A párom nem roma én ezt arra használtam megfigyeljem milyen hamar jut érvényre és milyen szinten velem ellentétben. Meg beszéltük mi legyen, majd ő egyedül személyem nélkül intézkedik a megbeszéltek alapján. Ez a módszer kiderítette mennyire igaz a negatív előítélet. A diszkriminálás nem az iskolában van, (azért az iskolában is vannak olyan tanárok akik különbséget tesznek) hanem már azon túl. Ha két ember közül kell választania egy munkaadónak vajon kit választ, ha az egyik roma a másik pedig nem az? KB 1% a roma esélye, még azzal együtt is, ha nagyobb a szakértelme. Ma ez jellemző. A rendszerváltás óta romlott a helyzetünk. Mi lennénk ennek okozói? Nem!

Mit érezne más, ha a rászegeződő tekintetekből sugárzik az előítélet és a gyűlölet? Nem akarna elbújni ezektől a tekintetektől? Valószínűleg ez az oka, hogy nem szeretünk az emberek közzé menni. Fájdalmas érzés nap, mint nap…. Ez az ok amiért a szülők azt mondják a gyereküknek, mi cigányok vagyunk és ha arannyal leszünk is kirakva azok leszünk. Mondjuk ha a roma tehetős az is bűnöző. Igaza lett a szülőnek? Na de ebből elég! Most személyes élményeim mesélem el. Óvodás voltam a gyerekek észre vették a különbséget. Én kreol bőrű vagyok. Azt mondták én cigány vagyok. Rögtön éreztem, ez valamiért nem jó. Akkor letagadtam, és azt mondtam: "Nem vagyok cigány csak lefogott a nap" Egy másik kislány megerősítette a nap ezen tulajdonságát. Haza mentem és nem tudtam nyugodni. Azon gondolkodtam mire volt ez jó!? Ahogy törtem a kis buksimat arra jutottam, attól nem vagyok se rosszabb, se különb ha letagadom mi vagyok. Az emberek nem vakok. Látják és tudják mi vagyok. Öt éves voltam, de tudtam azt, ahogy most is tudom, nem én vagyok a buta, amikor más elítél olyanért amiről nem tehetek. Így arra jutottam az emberekről hamar ki fog derülni mennyire okosak, vagy buták, ha velem találkoznak. Így akkor olyan pici lányként megfogadtam: "Soha semmiért le nem tagadom, hogy cigány vagyok!" Én hordom, mert az én ingem! Ezt az inget büszkén fogom hordani amíg élek, mert nem az számít mik vagyunk, hanem az kik vagyunk! Ez lelkiismeret furdalás eredménye volt. Sem így sem úgy, sehogyan sem tudok elbújni a világ elől! Nem is akarok! " A nehogy már, azért se és mi lesz akkor" , ezek a gondolatok sem tántorítanak el ettől! Miért? Mert így vagyok igaz, és hű önmagamhoz. Vagyis népszámláláskor is cigány voltam. Kijártam az általános iskolát, majd női-ruhakészítőnek tanultam. Dolgoztam és férjhez mentem. A gyes után újra dolgozni szerettem volna, de nem volt rá lehetőségem. Így elvégeztem egy tanfolyamot, ahol értesültem a Digitális Középiskoláról. Leérettségiztem, és még két tanfolyamon részt vettem. Képesítéseim alapján vagyok: Női-ruhakészítő, takarító, szociális-segítő gyerekgondozó, számítógép-kezelő. A példám hatott a gyerekeimre és más gyerekekre is. Küzdenek, ahogy én is küzdöttem. Nehezebb beilleszkednem egy csoportba, de a végén mindig mondják: „ Örülök, hogy megismertelek, te nagyon jó ember vagy.” Nem félek szembenézni az előítéletes emberekkel, mert mikor megismernek megváltozik a véleményük…Itt az ideje, hogy mindenki megértse a szociális helyzetünk javulása hamar hozna eredményeket. Itt az ideje kedves szülők, hogy gyermekeink tanulását sarkallását még inkább támogassa. Nekem azt mondták a szüleim: „ Nem nekem tanulsz, hanem magadnak.” Gyerekek tanuljanak tovább és még tovább és ne higgyetek senkinek aki elakarja hitetni, hogy kevesebbek vagyunk! Az az ő szegénységi bizonyítványa. Mindannyian ugyan annyira értékes, értelmes és okos gyerekek, mint bárki más ezen a világon! Én hiszek bennük! Ők a jövő! Még valami!  Nézzetek tükörbe! Egy fecske nem csinálhat nyarat! Tedd fel a kérdést magadnak. Én tettem valamit azért, hogy a romák élete javuljon? Most lehet azt gondoljátok ti nem vagytok elég befolyásosak...stb. Nem kell feltétlenül annak lenned! Mondjuk támogathatnátok egymást. "Összefogás! Segítőkészség! Sokat teszel már azzal is, ha példát mutatsz az embereknek emberségből. Ha meg tudod mutatni, hogy hiába dobtál meg kővel én akkor se dobom vissza. Ha nem a háború ellen tüntetsz, hanem a békéért." Le kell küzdeni a világ előítéletei okozta önbizalomhiányt. A negatívumokat ne hangsúlyozzuk a gyerekeknek, a pozitív dolgokra koncentráljunk. Ki kell másznunk az áldozat szerepéből!