Ideológiák.

 

 
 
A liberális - konzervatív nézeteken alapul. A konzervatív emberfelfogás teljesen meghatározott az egyént a társadalom különböző szintű közösségei, tradíciói, és normarendszere által. Az emberi tudás tapasztalati jellegű. A fejlődés csak fokozatos lehet. 
Egyén - közösség - társadalom viszonyában a polgári társadalom egyéni és közösségi autonómiáinak a politikai állammal szembeni védelmén van a hangsúly.

Kérdése: hogyan lehet a politikai állam hatalmát még jobban korlátozni?

Ez fogalmazódik meg a jogállam koncepciójában. 
A két fő ide tartozó politikai irányzat az angolszász konzervatív liberalizmus és az alkotmányos konzervativizmus.
 
 
 
Tekintélyelvű [politika]?i ideológia, melynek ideológiai alapja a nacionalizmus és a [sovinizmus]?. 1922-től 1943-ig az Olasz Királyság idején jött létre, majd a Benito Mussolini vezette [Olasz Szocialista Köztársaság]?ban.
 
A baloldali, vagy [szocialista]?, [kommunista]? [diktatúrák]? szóhasználatában a [fasiszta]? szót használták a jobboldali tekintélyelvű ideológiák gyűjtőneveként az eredeti olasz, az [Adolf Hitler]? vezette [Németország]?ban meghonosított [nemzeti szocilizmus]?, a [spanyol]? [flangizmus]?, a [szlovák]? [tisoizmus]?, a magyar [hungarizmus]? és a [román]? [legionarizmus]?azonosítására.
 
 
Alapelvei közé tartozik az 
  • Antiliberalizmus
  • Anti[parlamentalizmus]?
  • Anti [demokratizmus]?
  • Vezér[kultusz]?
  • Centralizált egységpárt vezette állam
  • Állandó ellenségkeresés
  • Tömegek folyamatos mozgósítása
  • Erőszakkal elért rend utáni igény
  • Az [etatizmus]? (állam mindenek felett)
  • A [polgári]? demokrácia tagadása
  • A liberalizmus és a [kommunista]? eszmék teljes elutasítása, üldözése
  • [Etnika]?i, kulturális vagy biológiailag meghatározott faj felsőbbrendűségének hirdetése.
 
Egyes vélekedések szerint a fasizmus, [nácizmus]? és a kommunizmus mondanivalója között tulajdonképpen nincs különbség. Az új, úgynevezett fasiszta kártya gyakori formája lett az általában jobboldali politikai ellenfélre vetett szitokszó alkalmazásának.
 
A szócikkhez társított címkék:
fasizmus , nácizmus , politikai nézet , szélsőjobb
 
 
 
 
A kommunizmus olyan társadalmi forma, amelyben minden tulajdont a közösség vagy az állam birtokol és valamennyi polgár egyenlően részesül a javakból többé kevésbé igényeik szerint.
 
[Karl Marx]? és [Friedrich Engels]? kommunista kiáltványa óta a kommunizmus kifejezés egyet jelent az osztálynélküliséggel, az osztály nélküli társadalommal, és az erre született ideológiákkal és mozgalmakkal.
 
 
Legfontosabb mozgalmai:
[utópia]?
anarchizmus
[tanácskommunizmus]?
marxizmus–[leninizmus]?
[trockizmus]?
[sztálinizmus]?
[maoizmus]?
[humanista marxizmus]?
[luxemburgizmus]?
[keresztény kommunizmus]?
eurókommunizmus
 
 
Szimbólumai a vörös zászló, felemelt ököl, Internacionálé dal, az ötágú vörös csillag, egymást keresztező sarló és kalapács, az utolsó kettő Magyarországon tiltott jelképnek minősül.
 
 
Jelenlegi kommunista államok:

    [Észak-Korea]? – „dzsucse” típusú kommunista diktatúra
    [Kuba]? – hagyományos kommunista diktatúra
    [Laosz]? – [reformkommunista]? diktatúra
    [Vietnam]? – reformkommunista diktatúra
    [Kína]? – reformkommunista diktatúra
 
 
 
 
A konzervativizmus a [status quo]? megőrzését jelenti. Létezik egy szűkebb politikai [eszmerendszer]?ként (ideológiaként) való értelmezése is, ez a francia forradalom után alakult ki. Egyik legfontosabb alapvetésének [Edmund Burke]? Töprengések a francia forradalomról című műve tekinthető.
 
 
 
Az egyéni jogok, és először is minden ember egyenlő szabadságának eszméjén alapuló modern politikai és társadalmi [doktrina]?.
A liberális eszmék a [polgári társadalom]? kialakulásával egy időben jelentkeztek a 18-19. században. Középpontjában az egyén szabadsága, a [magántulajdon]? szentsége és sérthetetlensége, és mindkettő érdekében az állam korlátozása áll. Kiindulópontja a természetjogi gondolkodás: az ember természetes állapota a szabadság, a [politika]? csak [konvenció]?, az [államhatalom]? megegyezés dolga.
 
Jellemző vonásai közé tartozik továbbá az ész és a haladás igenlése, a vallási tolerancia, a [magánérdek]?ek ütközéséből előálló közjó eszméje, a [jólét]?re törekvés és a [szabad verseny]? előnyeinek hangsúlyozása. A liberalizmus eszméi az angol és francia [felvilágosodás]?ban gyökereznek.
Az egyes embereknek a természetjog értelmében [elidegeníthetetlen jog]?ai vannak, melyet az államnak is respektálnia kell. E [jog]?okat az általános [jogrendszerben]? kell rögzítenie és érvényesítenie, melynek [törvény]?ei előtt minden polgár egyenlő. A [politikai hatalom]? szekularizálódik, elveszíti vallási szentesítését. A [szuveranitás]? hordozója a nép, az állam a polgárok szerződése révén jön létre és hatalma kizárólag a polgárok [konszenzus]?án alapulhat. Az államnak el kell különülnie a társadalomtól, a politikai hatalom nem szabhatja meg a társadalom uralkodó viszonyait. Az ésszerű államnak [jogállam]?nak kell lennie, szerveinek a közjót kell szolgálniuk és a köz képviselői által ellenőrizhetőek kell hogy legyenek. Az államot teljesítménye alapján kell megítélni, bár szükség van rá. A magántulajdon része az elidegeníthetetlen emberi jogoknak, sőt, ez minden emberi szabadság alapja.
 
A liberalizmus első jelentős alakjai az angolszász gondolkodók voltak. [Thomas Hobbes]? még csak gazdaságilag volt liberális (politikailag az [abszolút állam]? híve volt), mégis a liberalizmus előfutáraként tartják számon. Eszménye egy olyan piaci társadalom kiépülése volt, melyben az emberek szabadon követhetik gazdasági és más egyéni céljaikat.
 
A liberalizmus tulajdonképpeni atyja [John Locke]? volt. Ő az [általános jogegyenlőség]? eszméjét hangsúlyozta, és kezdettől fogva a legfontosabb követelései közé tartoztak az alapvető [polgári jogok]?, mint az egyesülési-, gyülekezési-, vélemény- és sajtószabadság, és a szabad költözködés joga, valamint ezekkel együtt a szellemi alapjogok, mint: lelkiismereti és a szabad vallás gyakorlásának szabadsága is bevonultak a modern alkotmányba. Az olyan gazdasági szabadságjogok, mint a magántulajdon szabadsága és sérthetetlensége, a vállalkozás és iparűzés szabadsága, a szerződés szabadság eredetileg szintén liberális követelések voltak.

A szociális alapjogok ellenben nem tartoztak bele a liberális [krédó]?ba, az ilyen követelések ugyanis már túlmentek a szabadságjogok formális keretein és materiális garanciákat igényeltek. Ilyenek voltak a munkához való jog, az egészségügyi ellátásra való jog, a szociális gondoskodásra való jog stb. A liberálisok felfogásában azonban az ilyen materiális garanciák és igazságossági érvek aláássák a gazdaság autonómiáját és utat nyitnak a politikai beavatkozás előtt, ami a [despotizmus]?melegágya lehet. A liberalizmus fundamentuma az emberi természetről szóló tanítása. Ez három többé-kevésbé filozófiai fogalomban foglalható össze: hedonizmus, racionalizmus és automizmus.

A gazdaságban az egyéni törekvések és a közérdek között az összhangot a piac teremti meg, a politikában pedig a liberális demokrácia.
 
 
szerkesztés
 
 
A nacionalizmus a nemzetek kialakulásának, a nemzetté válás folyamatának ideológiája. Az egyik legtöbbet vitatott politikai nézetrendszer.
 
A nacionalizmus vonzódik a centralizáláshoz és az egyneműsítéshez, és ezért nem tud mit kezdeni az etnikai kisebbségekkel, a kulturális sokszínűséggel, a kettős identitás problémájával.
A nacionalizmus legfontosabb jellemvonása a nemzeti identitás elsődlegességének elve, tehát az a nézet, hogy a nemzethez tartozás érzése megelőz minden más szűkebb és tágabb csoporthoz való tartozást, kötődést. A második jellemvonása a nemzet és az állam egysége. A nacionalizmus mindig önmeghatározás és elhatárolódás másoktól, tehát a "mi jellemez bennünket" és a "miben különbözünk másoktól" kérdései is hozzátartoznak a nacionalista dogmatikához.

A nacionalizmusnak két fontosabb típusa alakult ki, a kulturális (a közös kultúrát tekinti egy nemzet alapjának) és az etnikai nacionalizmus (kiindulási pontja az etnikumhoz való tarozás).
 
 
 
Főként amerikai politikai irányvonal, de képviselői megtalálhatók Európában is. A konzervativizmussal szemben nem vallási, ideológiai, hanem politikai filizófiai eszméken alapul. Kialakulása a liberális és az [újbaloldali mozgalmak]?kal szemben az 1940-50-60-as évekre tehető. Alapítói és első követői nem filozófusok, inkább a társadalomtudományok és az újságírás jeles képviselői, akik felismerték a demokrácia konzervatív korlátait.

A neokonzervativizmus filozófiai atyjának [Leo Strauss]?-t (1899-1973) tekintik. Shadia B. Drury 1997-ben megjelent könyvében így fogalmaz: „A neokonzervativizmus terminust elõször egy kritikus használta a konzervatívok új nemzedékének a megjelölésére, melynek tagjai 1945 után bizonyos hatást kezdtek gyakorolni az amerikai politikára. A címkét késõbb Irving Kristol saját álláspontja, valamint a politikai nézeteit osztó amerikai konzervatívok megnevezésére használta.” * Fontos kérdésekben véleményük nem különbözik az egyre populistább amerikai konzervatívokétól, ám világképüket éppen velük szemben alakították ki. Ideológiájuk legnagyobb térhódítása a [Ronald Reagen]? és a két [Bush kormányzat]? idejére tehető. 

*Forrás: Lánczi András: A neokonzervatív filozófia
 
 
 
A neoliberalizmus a gazdasági liberalizmus egyik változata. Követői nem feltétlenül liberálisak.  
Ideológiája szerint mindent a piacra kell bízni, mert a gazdasági, és társadalmi bajok legfőbb gyökere a [piac]? folyamataiba való állami és civil (szakszervezeti, környezetvédelmi, stb.) beavatkozás lehetősége.
 
A [szabad verseny]? fontosságára hivatkozva támadja a szociális, vagy jóléti intézkedéseket, melyek felesleges keretek közé kényszerítik a [munkáltató]?kat és a [munkavállaló]?kat egyaránt.
Kritikusai szerint a neoliberalisták túl sokat várnak a piacoktól és a pénztől, mert úgy gondolják, hogy a piaci mechanizmusok - a piac szerplőinek természetéből fakadó önzésüknek, és az az által megtermelt javadalmaknak köszönhetően - önkéntelenül is elvezetnek a társadalom és a gazdaság felemelkedéséhez. Éppen ezért politikai és ideológiai alapon támogatja, védi és képviseli a mai társadalom gazdag rétegeit.
 
A neoliberalizmus a 70-es évek óta folyó [globalizáció]? kétségtelen pozitív hatásaival szemben egyes vélemények szerint kizárólag a centrum gazdagjainak az érdekeit szolgálja.
 
 
 
Minthogy a demokrácia fogalma túl általánosnak tűnt, a nyugati képviseleti rendszerekben öltött formájának pontosabb leírására egyes politikaszociológusok jobbnak találták a poliarchia kifejezést. "Atyjának" Robert Dahl-t nevezhetjük.
 
Egyrészt a szabadság biztosítását - legfőképpen a szervezetalapítás szabadságát - egymás kölcsönös kiegyensúlyozására törekvő politikai erők és döntési központok pluralitását akarja kiemelni, mely a vezetők ellenőrízhetőségét erősíti, másfelől pedig azt, hogy a hatalom birtokosai meg vannak győződve uralmuk törékenységéről, s a tegnapi ellenfelek potenciális holnapi ellenfeleknek tudják egymást. Ez a poliarchia „szelleme”.
A poliarchia tulajdonképpen sokközpontú hatalmi berendezkedést jelent.
 
 
 
 
Liberializmus és a szocializmus nézetein alapul. Hisz az emberek és az intézmények racionális megváltoztathatóságában, a racionális gondolkodásban, a társadalom alapegységének a racionális egyént tekinti. Hisz abban, hogy az egyéni érdekek összességéből kialakítható a közjó.

A 18-19. században az egyén – közösség - társadalom kapcsolatának a politika dimenziójára kerül hangsúly, ami a politikai demokrácia elvét húzza alá.  A politikai irányzatok közül erre a tengelyre a szabadság, egyenlőség, valamint a liberális demokrácia és a szociáldemokrácia kerül.
 
Kérdése: miként oszlik meg a hatalom a társadalomban?
 
 
 
A szocializmus elnevezés az 1830-as években alakult ki, s mint szellemi áramlat és társadalmi-politikai [mozgalom]?, nem kevésbé tarka képet mutat, mint a konzervativizmus és a liberalizmus. Ez abból fakad, hogy a [modern kapitalizmus]? nagyon különböző fejlettségű társadalmakban tört utat, és eltérő társadalmi következményei is voltak. A különböző irányzatokba mégis volt közös elem: a munkásosztály kiszolgáltatottsága elleni lázadás az emberi méltóság nevében. E közben nem csak a [polgári társadalom]? meghirdetett eszményeit kérték számon az új valóságtól, hanem önálló politikai víziókat is megfogalmaztak arról, hogy a társadalom milyen szervezete lenne képes meghaladni a kapitalizmus ellentmondásait.

A szocialisták hívei voltak az [ipari civilizáció]?nak, de nem fogadták el a kapitalista társadalom liberális apológiáját. Bírálták a bérmunkásság elnyomását, és kirekeszését a polgári társadalomból és államból. A konzervatívokhoz hasonlóan a szocialisták is kezdettől fogva leghatározottabban hangsúlyozták a közösségi értékeket, a szolidaritást. Szinte utópisztikus lelkesedéssel hittek a technika és a társadalmi haladás egymást támogató erejében. A polgári [individualizmus]?sal és a [haszonelvűség]?gel szemben azonban nem a konzervatívok által idealizált rendi közösségeket sírták vissza, hanem inkább előretekintettek a jövő fele. Céljuk az volt, hogy mindenki számára beváltsák a felvilágosodás ígéreteit, egy olyan osztály nélküli társadalomban, amely valóban képes a szabadság, egyenlőség és testvériség eszméinek megvalósítására.
A szocialisták mindenekelőtt teljes társadalmi egyenlőséget és igazságot követeltek. Nem elég a puszta [jogegyenlőség]?, sem az úgynevezett [esélyegyenlőség]? sem.

Az [egalitarizmus]? kisebb nagyobb mértékben a szocializmus minden válfajának sajátja, az igazságosság fogalmát pedig rendszerint a kizsákmányolás hiányával és a megvalósított egyenlőséggel azonosították. A szabadság nem pusztán a külső kényszertől való mentesség, hanem valamihez való pozitív szabadságot jelentett. Bírálták a termelési eszközök magántulajdonát, mint az egyenlőség és a szabadság legfőbb korlátját, ők úgy gondolták, hogy minden nyomorúság fő oka a [magántulajdon]?. [Marx]? a tőkés termelési mód fő ellentmondását abban látta, hogy miközben a munkamegosztás fejlődésével a termelés mindinkább társadalmasodik, a megtermelt értékek kisajátítása magánjellegű marad. A piac anarchiájával szemben, amely visszatérő [gazdasági válság]?hoz vezet. A szocialisták az átfogó gazdasági tervezés hívei. Szerintük bár a szabad verseny lehet, hogy növeli a hatékonyságot, de romboló hatású és pazarlóan bánik az erőforrásokkal. Ezért a termelés összehangolásában szerepet kell játszania a politikának, az állam gazdasági és szabályzó aktivitásának. A kíméletlen konkurenciával és [individualizmus]?sal szemben, amely atomizálja a társadalmat, szolidáris, kölcsönös segítségen alapuló közösségre van szükség.

A társadalmi egyenlőség, a kizsákmányolás és magántulajdon kritikája először az [utópista szocialisták]? tervezeteiben öltöttek testet, akik a jövő társadalmát többnyire a közösségileg szervezett termelés valamilyen formájában látták. A magántulajdonosi viszonyok forradalmi felszámolását csak a szocializmus radikális irányzatai tűzték ki célul.

A szocialisták nem tudták elfogadni a liberalizmus azon elvét, hogy az állam a [közjog]? szférája, a gazdaság pedig a [magánjog]?é, és a kettő között semmilyen átjárás nem lehetséges. Ragaszkodtak ahhoz, hogy a társadalmi munkamegosztásban megtermelt gazdagság elosztása éppúgy, mint a termelési feltételek és a termékek elosztása, közügy, amely mindenkire tartozik, és ezért a [politika]? szabályozhatja a gazdaságot.
 
A szocialista tömb kialakulása és felbomlása:

A szovjet befolyás alá került országokban szovjetbarát kormányok alakultak, melyek a belügyi tárca megszerzésével egyre erősebben hatalomra jutottak és a választásokat is egyre nagyobb mértékben nyerték meg, mígnem végül 1947 szeptemberében megalakult a Kominform, és átvette az irányítást. Mindent államosítottak, tervgazdálkodás alakult ki, és egyre nőtt Sztálin személyi kultusza. Jugoszláviában a dolgok más irányt vettek. [Tito]? vezetése alatt megpróbáltak függetlenedni Moszkvától. Az ország [föderáció]?vá alakult és megszületett az „önigazgató szocializmus” modellje. 1953-ban Sztálin halála után valamelyest javul a helyzet, a GULAG-okat felszámolják, [Hruscsov]? veszi át a főtitkári helyet. 1968 elején az új szlovák főtitkár, [Alexandr Dubcek]? indította el „emberarcú szocializmus” programját, [reform]?okat készített elő a gazdaság [decentralizálás]?ára, a külföldi utazások szabaddá tételére, a csehek és a szlovákok egyenjogúságának kialakítására. A varsói katonai tömb leveri a reformokat akaró cseheket.

A 80-as évek sztrájkjainak köszönhetően átmenetileg meghátrált a hatalom, majd 1981-ben katonai diktatúrát vezettek be. 
A szovjet tömb felbomlása 1988 tavaszától kezdődött és minden országban másképp zajlott.1993-ban Csehszlovákia [Csehország]?ra és Szlovákiára vált szét, [Lengyelország]?ban parlamenti választásokat írtak ki, viszont [Romániában]? csakforradalommal sikerült megbuktatni a [kommunista]? rendszert. 1991-ben a Jugoszláv tagköztársaságok között is megbomlott az összhang, Horvátország és [Bosznia-Hercegovina]? ki akart válni, melynek folytán véres lázadások törtek ki, melyet aNATO közbelépésével tudtak csak megfékezni. 
A Szovjetunióban is változások álltak be [Gorbacsov]? 1985-ös hatalomra kerülésével, 1989-ben már választásokat írtak ki, melyet [Borisz Jelcin]? nyert. A Gorbacsov elleni [puccs]?kísérletet után,- aki többé nem tudta megerősíteni hatalmát - az [SZKP]?-t feloszlatták, független államok jönnek létre.
Kapcsolódó szócikkek
·     Demokrácia
·     Marxizmus
·     Totalitárianizmus
·     Fasizmus
 
 
 
Van-e jelentése a történész számára a “totalitáriánus” kifejezésnek, vagy ez inkább a politikai [ideológus]?ok eszköze?
 
Kétségtelenül van jelentése, de csak bizonyos történészek számára. A szónak eléggé ellentmondásos a története. Amiben a történészek egyetértenek, az az, hogy soha nem létezett egy bizonyos totalitáriánus társadalom, ugyanakkor kétségtelen, hogy bizonyos országok – mint a [Harmadik Birodalom]? és a sztálini [Szovjetunió]? – megkísérelték a totalitáriánus társadalom megteremtését. A bonyodalom a szó körül – különösen az ötvenes és hatvanas években – abból származott, hogy egyértelműen a politikai propaganda eszközévé vált. A társadalomtudósok így próbálták meg összemosni a náci [Németország]?ot a szovjet [Oroszország]?gal, mondván, hogy mindkettő a nyugati szabadság és demokrácia ellenségeként lépett fel. A történészek azonban ezt meglehetősen kényelmetlennek találták, ennek okait [Abbott Gleason]? fejtette kiTotalitarianism című könyvében.
 
Általában a történészek kerülik is ennek a szónak az analitikus és heurisztikus kategóriaként való használatát.
Kapcsolódó szócikkek
·     Diktatúra
·     Marxizmus
·     Szocializmus
·     Fasizmus
 
 
 
Konzervatív és [szociális]? nézeteken alapul. Az állami makroközösség minél erősebb politikai hatalmában látják a társadalmi integráció és a fejlődés bázisát. Az egyén teljesen alárendelődik a politika uralmát minden szférára kiterjesztő totális államnak.

Kérdése: kié a minél áthatóbb politikai hatalom?

A társadalmi integrációt a totális állam hierarchikus intézményi szervezete biztosítja. Az ide tartozó politikai irányzatok: konzervatív nacionalizmus és fasizmus, szovjet típusú politikai társadalmi modell. 
A totális államban a politikai testet maga az állam testesíti meg.